Uhov-parádé a várnál

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 23:12
Címkék

A színvonal a régi, a hangulat remek, de ez most nem volt olyan magától értetődő, mint a korábbi salgótarjáni ugrógálákon, pedig a meghívottak névsora most is elismerésre méltó volt. Csakhogy úgy tűnt, a napok óta tartó eső elmossa a versenyt, nem csoda, hogy aggódtak a szervezők. A Somoskői vár lábánál a gála helyszínén még szerda délelőtt is szakadt, délutánra azonban kisütött a nap, s ragyogó idő fogadta az idelátogatókat.

A férfi magasugrók már a melegítésükkel ámulatba ejtették a nézőket, különösen a néhány lépésből is rendkívüli módon emelkedő, 240 centimétert tudó orosz Ivan Uhov kápráztatta el a közönséget. De az olasz Ciotti ikrek is kitettek magukért, akik visszatérő vendégei a rendezvénynek, s maguk is élvezik, amint szórakoztatják a közönséget. Giulio erre a napra azt találta ki, hogy teljes felszerelésben kezdi a versenyt, s minden ugrása után ledob egy ruhadarabot. Ki tudja, mi lett volna e produkció vége, ha a 214 centiméternél nem sérül meg. Helyette is ugrott Nicola, aki sokkal komolyabb volt – a 225 centiméteren is túljutott.

Uhov eleinte csendesen üldögélt egy félreeső padon, s 218 centiméternél jelentkezett először ugrásra. Olyan váratlanul, előkészületek nélkül futott neki a lécnek, hogy a nézők fele nem is látta a látványos kísérletet. Legközelebb 225-ön próbálkozott, ezt a kísérletét ellezserkedte, s leverte a lécet. Legyintett egyet, megvonta a vállát, újból nekifutott, s máris ünnepelhetett. De nem ünnepelt, csak megbeszélte Ciottival, hogy 231 centiméterre mennek. Az olasznak ezen nem volt biztató ugrása, Uhov elsőre hibázott, aztán újra látványosan javított. A 234-nek már ő is hosszas koncentrálás után futott neki, elsőre csak a sarkával húzta le a lécet, a másik két kísérletét azonban elrontotta, a felugrásnál kicsavarodott a bokája – nem használt sarokszögest.

„Nem szeretem a magasugrócipőt, és mivel anélkül is tudtam 240 centimétert, nem hiszem hogy változtatok a szokásomon”

– magyarázta az orosz. A nők legjobbjának, az orosz Viktorija Kljuginának nem volt igazi ellenfele, mégis kevés hiányzott ahhoz, hogy átjusson a 198 centiméter felett. Végül 194-el nyerte meg a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik