New York is közelebb lenne

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék
A Bajnokok Ligája-sorozatban induló DVSC-TEVA a svéd Kalmar FF, az Európa-liga-selejtezős Újpest a román Steaua, a Haladás a kazah Irtisz Pavlodar csapatát kapta, míg a Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd július 17-én ismeri meg ellenfelét. Lehetett volna jobb, de rosszabb is a magyar együttesek nemzetközi kupasorsolása…

Csertői Aurél vezető edző is azzal kezdte a értékelést, hogy „Pavlodar messzebb van Szombathelytől, mint New York…”

Nos, van benne valami, mindkét város mintegy hétezer kilométerre van Vas megyétől.

Pavlodar Kazahsztán keleti felén található, körülbelül háromszázezren élnek ott (négy órával járnak előttünk), nem messze Kínától és Mongóliától.

Izgalmas utazás lesz, annyi szent, hiszen átszállásokkal együtt szinte a fél világot át kell majd repülniük a szombathelyieknek.

Az ismeretlen együttest sem szabad lebecsülni

Csertői Aurélnak ismerős a környezet: három évvel ezelőtt, 2006 őszén (valójában az UEFA-kupa selejtezőjét még nyáron rendezték), a Fehérvár edzőjeként már járt a kazah vidéken: akkor a Kajrat Almatit verte ki csapata: „Gazdaságilag megterhelő a párosítás: emlékszem, a Fehérvárral Amszterdamon keresztül utaztunk csaknem egy napig. Annyit megtudtam annak idején a kazah futballról, hogy rengeteg pénz van benne, és jó minőségű európai játékosokat tudnak vásárolni.

Lehet, hogy van, aki legyint ellenfelünk neve hallatán, de én pontosan tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk.

Mondanom sem kell, szeretnénk továbbjutni, más célunk nem is lehet.”

Kazahsztánban tart a bajnokság, 12 forduló után az Irtisz (amelynek két orosz, két bolgár és egy litván légiósa van) 11 ponttal, hét vereséggel a 11. helyen áll.

Ha a Haladás továbbjut, tanácsot kérhet majd Debrecenből, hiszen éppen a svéd Elfsborg lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
10 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
12 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
49 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik