Március óta nincs pénz

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék

Németh Norbert együttese, a Tom Tomszk utóbbi öt bajnokiján mindössze két pontot szerzett, és a 16 csapatos Premjer-ligában jelenleg a 13. helyen áll. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a szibériai klubot is jelentős mértékben érinti a globális pénzügyi válság, és elképzelhető, hogy a nehézségek miatt néhány alkalmazottjától meg kell válnia a július 12-ig tartó holt idényben.

A beszámoló szerint csak a labdarúgóknak ötmillió dollárral tartoznak a március óta fizetésképtelen tomszkiak, úgyhogy a hír elolvasása után azonnal hívtuk a gárda 28 esztendős magyar középpályását, aki három hónapja a Vasastól szerződött Oroszországba.

„A hír sajnos igaz, a Gazprom egyik leányvállalata, amely minket szponzorált, tönkrement, összegekről azonban nem szeretnék beszélni – válaszolta érdeklődésünkre Németh Norbert. – Az biztos, hogy ideérkezésem után megkaptam a márciusi béremet, azóta viszont semmi, s természetesen nem én vagyok az egyedüli, akinek tartozik a klub. Ezzel együtt nem vagyok elkeseredve, mert ígéretet kaptunk, hogy hamarosan rendeződik a helyzet. Hogy ez a magyarországi viszonyokra hajaz? Igen, odahaza is tapasztaltam már ilyet, de úgy gondolom, viszonylag új emberként nincs okom háborogni, meg aztán ez Oroszország, a gazdaság erejét szem előtt tartva bizonyára nem üres szavak állnak az ígéretek mögött. Vagy legalábbis remélem.”

A csapat hétfőn két hétre Németországba utazik edzőtáborozni, s legközelebb július 12-én, a bajnokság 13. fordulójában a Lokomotiv Moszkva vendégeként játszik mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik