A William McStay-rejtély

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.23. 23:06
Címkék
Tagadták, de megérkezett William McStay, aki az Újpest edzője lehet. Igaz, fogalmazzunk óvatosabban: hétfőn először azt állították a Megyeri úton, hogy a skót edző családi okok miatt nem érkezett Budapestre, amikor pedig a büki edzőtáborban megtaláltuk, kiderült, hogy a Megyeri úton azért nem mutatták be, mert fáradt volt. A valóság ezzel szemben az: egy UEFA-szabály miatt nem biztos, hogy William McStay elvállalhatja a munkát Újpesten.

Megtaláltuk William McStayt!

Nem volt könnyű…

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a skót szakember tartja az Újpest hétfő délelőtti tréningjét. Ehhez képest reggel kilenc óra előtt Aczél Zoltán, aki hivatalosan másodedző lesz, éppen a játékosok edzéstervén dolgozott, majd azt is elkezdte összeírni, hogy mit vigyen magával a csapat a bükfürdői edzőtáborba.

Ebből azért már sejteni lehetett, hogy William McStay nem futtatja meg a futballistákat a hét első munkanapján.

Időközben a Szusza Ferenc Stadion büféjében Kovács Péter, a lila-fehérek tulajdonosa lelkesen arról beszélt, hogy a szakember mindjárt megérkezik, sőt még azt is elárulta, mikor és hol készülhet fotó az új edzőről.

De szép lesz ez így – gondolhattuk, mígnem késő délelőtt a Magyar Távirati Iroda, majd később az Újpest honlapja is kiadta a hírt (betű szerint idézzük is): „Elmaradt hétfőn délelőtt szakmai stábunk új vezetőjének, William McStay bemutatása. A skót szakember családi okok miatt ma reggel sajnos nem érkezhetett meg Budapestre, illetve a Szusza Ferenc Stadionba, s várhatóan a következő napokban csatlakozik majd a Bükfürdőn edzőtáborozó csapathoz. A ma délelőtti edzés Aczél Zoltán irányításával zajlott le, s értelemszerűen elmarad a 14 órára meghirdetett sajtótájékoztató is.”

A kommüniké miatt leginkább Kovács Pétert sajnáltuk, hogy lelkesedését hamuvá porlasztották (persze felvetődik a kérdés: miért kellett kínos helyzetbe hozni a tulajdonost…), aztán azt furcsállottuk, hogy kora délutánig nem volt ember Újpesten, aki meg tudta volna mondani, valójában hol van a skót edző.

Nos, mi megtaláltuk William McStayt!

Nem kellett mást tenni, mint tárcsázni a bükfürdői szálloda telefonszámát, és a recepciós készségesen kapcsolta is a futballedző szobáját.

„Az eredeti tervek szerint érkeztem hétfő reggel, és itt vagyok a szobámban – mondta egy megadó sóhaj kíséretében William McStay. – Joe Böröczcel már beszéltem, várom a csapatot, de az lenne a kérésem, hogy egyelőre ne faggassanak, inkább a klubnál érdeklődjenek. Amint engedélyt kapok rá, nyilatkozom, de most még nem beszélhetek.”

Vagyis nem William McStay csatlakozott az Újpesthez, hanem a csapat az edzőhöz…

A beszélgetés után nem sokkal Joe Böröcz maga jelentkezett telefonon, ám még mielőtt őt idéznénk, érdemes megvizsgálni, miért alakult ki a roppant furcsa, kusza helyzet.

William McStayt a Celtic delegálja Magyarországra, és a skót zöld-fehér együttes az ősszel indul a Bajnokok Ligájában, a harmadik selejtezőkörben csatlakozik a sorozathoz. Ha innen kiesik, akkor azonnal az Európa-liga mezőnyében találhatja magát, vagyis akár az Újpesttel is szembekerülhet – feltéve, ha a lila-fehérek eljutnak addig (a magyar bajnokság második helyezett csapata a román Steauával csap össze a második selejtezőkörben – erről bővebben a 2–3. oldalon).

És itt lehet a baj!

Az Európa-liga versenykiírásának harmadik paragrafusa ugyanis arról rendelkezik, hogy olyan csapatok nem nevezhetnek be a sorozatba, amelyek gazdaságilag vagy szakmailag összefonódnak. A Celtic múlt heti közleményében szerepel, hogy William McStay az Újpest edzője lesz, ám a klub alkalmazásában marad.

Ezután érdekes a kérdés: lehet-e egyáltalán edző Újpesten William McStay?

Ha nem, akkor ez eddig miért nem derült ki?

S egyáltalán, miért kellett ezt az arcpirító bujkálósdit eljátszani?

„Először is, tudtunk erről a szabályról – mondta Joe Böröcz. – A Celtic vezetői is ismerik ezt a rendelkezést. Ugyanakkor még tisztázni kell, hogy ez mit is jelent, hiszen a játékosok kölcsönadásánál is előfordul, hogy az anyaklub állja a fizetést. A szakember bemutatása pedig azért maradt el hétfőn, mert már hosszú ideje nem aludt, fáradtan pedig nem lett volna szerencsés az első találkozás. Ő lesz az edző, s szerdán már ő irányítja a csapatot.”

Nekünk éppenséggel nem álmosnak, hanem kifejezetten jókedvűnek tűnt a skót szakember, míg az UEFA-szabálylyal kapcsolatos hír egyébként a skót sajtót is foglalkoztatta, hiszen onnan is ezzel a kérdéssel fordult lapunkhoz több újságíró.

Hogy miért kellett titkolni a szakember érkezését, arra Joe Böröcz csak ennyit mondott: „Ha nem akartuk volna, hogy megtudják, hol van az edző, akkor titokban maradt volna, merre van éppen.”

Nekünk hétfő késő délutánig senki sem mondta Újpesten, hogy William McStay a büki szállodában pihen, ám egy próbát megért számunkra tárcsázni a hotel számát, és lám-lám, fény derült a turpisságra…

A keddre tervezett St. Pölten elleni ausztriai edzőmeccsen (ha lesz, persze…) amúgy Aczél Zoltán vezeti az Újpestet. Annak ellenére is, hogy végül csak megtaláltuk William McStayt, akit később Bükön a csapatnak is bemutattak…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik