Nem lelkesednek az új szabályért

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2009.06.21. 00:35
Címkék
Nem vált be az új szabályozás, unalmasabbá vált a verseny, sőt olykor sérülésveszélyes küzdelemre kényszerülnek a futók. A világ idei legjobbját érte el a gerelyhajító Christine Obergföll (68.59) és a nyolcszázas Julija Krevcun (1:58.62).

A legelső alkalommal csődöt mondott a csapat Európa-bajnokságon bevezetett egyik új szabály. Eszerint az 1500 méternél hosszabb távokon a verseny közben, különböző távolság megtétele után kizárják az utolsó helyezetteket. A módosítás célja az volt, hogy izgalmasabbá váljon a küzdelem, s a táv elején se kocogjanak az indulók. Az új szabály a Leiriában rendezett viadal női 3000 méterén mutatkozott be. Az első kiállítás 1000 méternél volt, a mezőny szinte egy bolyban futott. A kritikus részhez közeledve a hátsók kétségbeesetten fokozták volna a tempót, nem így az előttük haladók. De mivel senki sem akart kiesni, az utolsók hajrázva belerohantak a mezőny elejébe. Szerencsére senki sem esett el, ám azt a nézők sem tudták eldönteni, melyik versenyzőnek kellene kiállnia. Egyik futó sem hagyta abba a küzdelmet, a tévén pedig egyszer sem ismételték meg a jelenetet. (Pedig éppen a tévéközvetítések miatt módosították az előírásokat.) 1200 méternél már egyértelmű volt, ki halad leghátul, nem volt kétséges a kieső személye, ám tíz helyett még így is tizenegyen maradtak a pályán. Eközben az élen az olimpiai bajnok orosz Gulnara Szamitova diktálta a tempót , ám a nyakán ott lihegett a hátulról előretörő spanyol Natalia Rodríguez. Az utolsó kört a spanyol versenyző bírta jobban, fölényesen nyerte meg a versenyt, de csak addig örülhetett, amíg nem közölték vele, hogy ő az a futó, aki elsőként kiesett. S ha már a tévéközvetítés miatt vezettek be új szabályokat, egyeztetni kellett volna az adás vezetőjével is. Merthogy a következő hasonló számban, a női akadályfutásban éppen az első részhajránál kapcsoltak át a távolugrásra, ami végképp értelmetlenné tette a változtatásokat. Mintha a 100 méteres síkfutásban az utolsó tíz métert nem közvetítenék…

Az ügyességi számoknál éppen a legfontosabbat, a jó eredmény elérését akadályozta meg az új rendszer. Rúdugrásban a német Silke Spiegelburg csak másodszor verte le a 465 centimétert, mégsem folytathatta a versenyt, mert előzőleg is volt két rontása. Az új szabály szerint viszont a negyedik rontott kísérlet után a sportolónak abba kell hagynia a küzdelmet. Az orosz Julija Golubcsikovának 470-en „maradt bent” ugyanígy két kísérlete. A legrosszabbul talán az orosz diszkoszvető, Oleszja Korotkova járt, aki mindössze kettőt dobhatott, s így legjobbjánál 15 méterrel rosszabb teljesítménnyel búcsúzott. Elsőre ugyanis kilépett, második kísérletét elrontotta (46.25), s ezzel be is fejezte. Merthogy a korábban megszokott négy helyett a mezőny fele csak kettőt dobhatott. Hasonló történt az orosz kalapácsvetővel, Alekszej Zagornijjal (70.99) is.

Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
33 perce

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
42 perce

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
1 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik