Megtartó szeretet

Elbliccelte ma az úszást.Elbliccelte ma az úszást.

Honnan tudja?

Halottam az öltözőben, az öregek egymást között beszélték, hogy „a” Dezső ma nem volt. Csak nincs valami baj?

Nincsen, de ha reggel dolgom van, nem jövök le a Komjádiba. Hetente háromszor-négyszer azért ott vagyok, sőt többet is úszom. Na, nem mennyiségre, hanem időben, mert lassan már negyven perc kell az ezerméteres penzumomhoz.

Gyarmati Dezső uszoda Hódmezővásárhelyen

Miért éppen Hódmezővásárhelyen neveztek el önről uszodát?

A hetvenes években sokat vendégeskedtünk Vásárhelyen a válogatottal, természetesen jól ismertem Török Sándort, akiről a strandfürdőt elnevezték. Már képviselőként jó kapcsolatokat ápoltam Kószó Péterrel és Grezsa Ferenccel, Rapcsák András egykori polgármester gyakran hívott élménybeszámolókra. Gondolom, ennek köszönhető, hogy noha nem vagyok a vásárhelyi születésű, a városvezetőség, élén Lázár János polgármesterrel, méltó névadónak tartott.

Ahogy ön a Komjádiba jár úszni, Hódmezővásárhelyen úgy mennek majd a Gyarmatiba...

Nem hiszem, ez olyan rosszul hangzik.

Inkább furcsán. Az viszont nem, hogy a Vásárhelyen megjelentek sportéletünket reprezentálták, kiváltképp a vízilabdát: ott volt Komjádi Béla felfedezettje, Tarics Sándor, az ön olimpiai bajnok tanítványai közül Szivós István, Molnár Endre, Cservenyák Tibor, Gerendás György, Kenéz György, valamint pekingi olimpiai bajnokok, így Molnár Tamás, Benedek Tibor. Meglepte?

Nem, mert ismertem a meghívottak névsorát. Inkább meghatódtam, hogy ennyien eljöttek. A San Franciscóban élő Tarics, aki kilencvenhat éves, csak annyit mondott a telefonba, Dezső, ne is folytasd, utazunk a feleségemmel. Cservenyák Tibor Svájcból érkezett, ahogyan hallottam, Molnár Papesz átszervezte a programját, hogy ott lehessen. Más sportágak képviselői is eljöttek, Rejtő Ildikó, Dömölky Lídia, Polyák Imre, Wichmann Tamás, Vaskuti István, Magyar Zoltán, Fenyvesi Csaba, Hammerl László, Portisch Lajos, Szabó Joe, Kiss László, Kű Lajos, Hazsik Endre jelenléte azt bizonyítja, ebben az elidegenedett világban a sportban még van összetartó erő.

A háromszoros olimpiai bajnokokból álló generációval milyen a viszonya?

Nagyon jó, nemcsak ők tisztelnek engem, hanem én is őket, tudom, mennyi munka van a három arany mögött. De a napokban például Benedek Tibivel az aktív játék utáni időszakról beszélgettünk.

Az ön kapitánysága idején olimpiai bajnok együttesből ki férhetne be a maiak közé? Faragó, Sárosi, Molnár Endre vagy…

…ne is folytassa, ilyen játékba nem megyek bele! Nekem az én együttesem a legkedvesebb, az jelenti a csapatot. Volt, hogy csak bedobtam közéjük a labdát, és gólokkal megvertük a jugoszlávokat meg az oroszokat.

A maiaknál technikailag képzettebbek voltak

Ön beférne a maiak közé?

Látom, nem nyugszik. Minden időszaknak megvannak a nagy játékosegyéniségei. Szinte lehetetlen az összevetés. De legyen: a mai fizikai felkészítés mellett az ötvenhatban aranyérmes válogatott megállná a helyét. A Vasas–Eger döntőn Tóth Marci csavarból lőtt gólt, őrjöngtek a nézők. Hol van manapság a doppler, a tolás, a pöckölés? Technikailag képzettebbek voltunk, mindennapos volt egy-egy váratlan megoldás.

A névadón többek között azt mondta: „Itt mindig szeretettel fogadtak engem és feleségemet, Bara Margitot”. A színművésznő néhány éve súlyos beteg. Hogyan telnek a hétköznapjaik?

Nehezen, mivel ő csak minimális szinten képes a kommunikációra. Az igenen és a nemen kívül tulajdonképpen nem tud semmit kifejezni, egyfajta jelbeszéddel kommunikálunk, és ha mondhatom ezt, a szeretet erejével.

Kocsis L. Mihály könyvet írt a művésznőről, amelyben így nyilatkozik: „...azokban a rettenetes pillanatokban, percekben, órákban, napokban megint szerelmes lettem. Nem az ifjonti szerelem testi lángolásaival ugyan, mégis ugyanazzal az érzelmi lobogással.” Az együvé tartozás szinte lírai megfogalmazása. Erre csak fennkölt pillanatokban képes az ember.

Olyannyira, hogy most nem is tudtam volna így megfogalmazni, ahogyan idézte. Már a könyv létrejöttének körülményei sem voltak hétköznapiak, de amikor Kocsis Levente arra kért, hogy fogalmazzam meg az érzéseimet, nagyon nehezen álltam kötélnek. Levente mondta, hogy vegyem magnóra, de sokáig nem tudtam szavakba önteni, mit érzek. Mígnem Lakiteleken egy éjjel nekiduráltam magam. Vihar tört ki, de valahogy felszabadultam, katartikus érzés volt.

A politikában és a sportban is elvei voltak

Néhány napja Nagy Imre újratemetésének huszadik évfordulójára emlékeztünk. Ön a rendszerváltozás hajnalán elfogadta volna, ha azt mondják, húsz év múlva ilyen lesz a közélet?

Könnyű lenne most azt mondani, hogy nem, mert akkor megkérdezheti tőlem, képviselőként miért nem tettem meg mindent, hogy ne ezt lássuk. Mi, hogy így fogalmazzak, közéleti személyiségek akkor tanultuk a politikát. Nekem voltak elvi sarokköveim: nem szerettem a kommunistákat és azt, hogy az orosz csapatok itt vannak az országban. Naivan azt hittem, ha az oroszok kimennek, és a kommunista hatalom megdől, a lényegi dolgok megváltoznak. Holott a szocializmusból átcsapó, ahogyan mondani szoktam, egyéni kapitalizmus magában hordozza a régi rendszer maradványait. Pozitívumnak tartom az intézményrendszer átalakítását, de a rendszerváltást elrontottuk.

Ha egy mondatban kellene válaszolnia, mit tartana a legfontosabbnak a közéletben?

Legkésőbb egy év múlva olyan vezetők kerüljenek az ország élére, akik korrektek, kiszámíthatók és bölcsek.

Az olimpiai bajnoki címek és az uszodakeresztelő az örökkévalóság egy-egy darabkáját jelentik. Október huszonharmadikán lesz nyolcvankét éves, foglalkoztatja az elmúlás gondolata?

Hazudnék, ha az mondanám, hogy nem. De más relációban. Szeretném mindenképpen túlélni Margitot. De nem önös érdekből, hanem hogy olyan törődéssel lehessek iránta, amelyben örömét is leli.

Az ókori mondában, Philemon és Baucis történetében az idős házaspár azt kéri az istenektől, hogy egyikőjük se élje túl a másikat…

Gyönyörű történet, de azt hiszem, a mi esetünkben mást diktál a szeretet.