Csábítóak a milliárdok

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.06.21. 00:35
Címkék
Az MHLL is a Digi Tv-vel állapodna meg az NB I-es közvetítési jogokról. A profik elfogadták az ajánlatot, de csak két héttel a rajt előtt derül ki, hogy melyik csatornán nézhetjük majd a meccseket.

Ülésezett a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) pénteken, a tanácskozáson a profi klubok képviselői egyeztettek a televíziós közvetítésekről. Mint ismeretes, az NB I-es bajnoki találkozókat szívesen tűzné műsorára a július elsején induló DigiSport, a Digi Tv új csatornája. A cég három évre kívánja megvásárolni a jogokat, és nagyjából 2.5 milliárd forintot fizetne ezért a kluboknak. Ezt az eredmények és a televíziós szereplések alapján osztanák szét az egyesületek között. Egyes számítások szerint a bajnokcsapat, amely még a nemzetközi szereplés elérése révén is gazdagodhatna, csaknem 250 millió forintot kereshetne évente, vagyis az ajánlat kecsegtető.

A testület szavazott a kérdésről, és támogatta, hogy a Digi Tv-vel kössenek szerződést az érintettek. A helyzet persze így sem egyszerű, ráadásul az idő egyre jobban sürgeti a klubokat. A bajnokság öt hét múlva, július 25-én kezdődik, vagyis addig mindenképpen dönteni kell. A helyzetet tovább bonyolítja két ügy. Az egyik, hogy a Duna Tv-nek élő szerződése van, amelynek értelmében a pénteki találkozókat közvetítheti. Információink szerint ezt a megállodást áprilisig bonthatta volna fel a szövetség, ám mivel ezt nem tette meg, mindenképpen érvényben marad. A másik fontos kitétel, hogy a sporttelevíziónak, amely a Sport1-en és a Sport2-n is közvetített bajnokikat, opciós megállapodása van. Ennek értelmében ha a cég tartja a Digi Tv ajánlatát, a jövőben is a csatornáin maradnak a Soproni Liga mecscsei. Fontos, hogy ha eljut a sportcsatornához a konkurencia ajánlata, arra már abban az esetben sem licitálhat rá a Digi Tv, ha a jelenlegi jogtulajdonos tartja az árat. A Sport Tv-nek két hete van arra, hogy döntsön az ajánlattal kapcsolatban.

Az MLSZ elnöksége jövő csütörtökön foglalkozik majd a tévés üggyel, s ha mindent rendben talál a testület, akkor küldhetik el a tervezetet a Sport Tv-nek, amikor már csak négy hét lesz a rajtig. A gondolkodási idő letelte után pedig már csak nagyjából 14 napja lesz a jogtulajdonosnak, hogy felkészüljön a közvetítésekre.

Vagyis már megint nem tüntethető fel minden mérkőzés pontos kezdési időpontja a csütörtöki NB I-s sorsolást követően, mivel csak tippelni lehet arra, hogy melyik mecscset tűzi műsorára a jogtulajdonos.

Az MHLL tanácskozásán vezetőket is választottak – elvégre valakinek alá kell majd írni a tévés szerződéseket –, és minden maradt a régiben, vagyis az elnök Tarsoly Csaba, a két alelnök pedig Sziky Gyula és Bíró Péter maradt.

Legfrissebb hírek

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
4 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
5 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
5 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
5 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik