Elvehetik a világbajnokságot

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.06.17. 01:14
Címkék

Három évvel ezelőtt 30:19-es szavazati aránnyal legyőzte Budapest Manchestert a nemzetközi szövetség szavazásán, amelynek tétje a 2010-es triatlon-világbajnokság volt: mindkét nagyváros megrendezte volna. Gyurcsány Ferenc kormánya akkor megígérte, hogy támogatja az eseményt, de a kormánnyal együtt az ígéret is a múlté lett. Írásos garancia azóta sincs az állam részéről, a Nemzetközi Triatlonszövetség pedig most már nagyon hiányolja: annyira, hogy ha június végéig sem kapja meg, akkor akár el is veszi a magyar fővárostól a rendezési jogot.

Június derekán pedig túl vagyunk, vagyis ketyeg az óra. A problémával már az Országgyűlés is foglalkozik, a sport- és turisztikai bizottság egyhangúlag állást foglalt az esemény megrendezése mellett. A kormánytól pedig garanciát vár, és felkérte Varga Zoltán sportügyekért felelős önkormányzati minisztert az azonnali intézkedésre, e szerint az ügynek

– érthetően – még ebben a hónapban Bajnai Gordon kormánya elé kellene kerülnie.

Az esemény hordereje és a felvázolt bevételi összegek alapján nemzeti ügyről van szó. A szövetség öt és fél ezer külföldi vendéggel számol, és fejenként öt, vagyis több mint huszonötezer itt töltött vendégéjszakával. Az ittlétük másfél milliárd forinttal gyarapítaná Magyarországot, az áfabevételekből 460 millió forint vándorolna az államkasszába. A szövetség ezek befektetéseként 380 millió forintos támogatást kér a minisztériumtól, az összegnek az egyharmada terhelné az idei költségvetést.

Lányi Andrást választotta meg elnöknek a szövetség közgyűlése. Az új sportágvezető lapunknak elmondta: „Nemzetközi szinten

prosperáló sportágról van szó, amely azonban Magyarországon igen elhanyagolt. Az értékteremtés a feladatunk, azt szeretnénk, hogy a triatlonban a sportolók és a szponzorok is megtalálják idehaza a számításukat.”

Alelnökké választották Márkus Gábort, illetve Kropkó Pétert. Márkus Gábor visszavonta az elnöki tisztért beadott pályázatát, Lányi András javára lépett viszsza. „Csak átmenetileg vezettem volna a szövetséget, addig amíg meg nem jelenik egy markáns elnökjelölt az üzleti életből vagy a sportpolitikából” – mondta Márkus Gábor.

Legfrissebb hírek

A San Francisco hosszabbítás után nyerte a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
47 perce

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
7 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
7 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
7 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik