Lothar Matthäus: szóbeli egyezség

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2009.06.09. 22:37
Címkék
Bár keddre ígérték a fehérvári vezetők, hogy bejelentik, ki lesz az új edző, ez nem történt meg. Információink szerint azért, mert hiányzik az aláírás: Lothar Matthäuszszal szóban állapodott meg az FC Fehérvár, s a német világbajnok hamarosan be is mutatkozhat új csapatánál.

Mint keddi számunk címlapján is megírtuk, Lothar Matthäus veszi át a következő idénytől a szakmai munka irányítását Fehérváron, igaz, a hivatalos bejelentésre még várni kell. Félhivatalosan azonban megtudtuk, a fehérváriak már csaknem mindenben megállapodtak a német világbajnok futballistával, aki szóban el is kötelezte magát a piros-kékekhez. Hogy írásban még nem, annak csupán az az oka – információnk szerint –, hogy Dubaiban nyaral.

A tényleg elhanyagolhatónak tűnő részletkérdések tisztázása után Lothar Matthäus várhatóan még a héten Magyarországra érkezik, hogy immár kinevezett vezetőedzőként dolgozhasson Fehérváron. Sietségre nincs különösebb ok, csakhogy a klubbal partnerkapcsolatban lévő Puskás Akadémia nagyszabású tornát rendez (erről kisanyagunkban olvashatnak), és kétségtelenül jót tenne az esemény médiaértékének, ha mondjuk a vasárnapi – fehérvári – döntőn már jelen lenne a korábbi szövetségi kapitány.

Tekintve, hogy Lothar Matthäus egyáltalán nem olcsó edző, két dologra tudunk gondolni: a korábban emlegetett spanyol befektetőcsoport mégis érdeklődik a klub iránt, vagy pedig olyan tehetős szponzorokat sikerült megnyerni az ügynek, akiknek nem gond a havi legalább tizenöt-húsz millió forintos fizetés garantálása.

Lothar Matthäus már korábban is a fehérváriak kívánságlistáján volt, ám mivel információnk szerint Kamerunnal és a svájci FC Basellel is tárgyalt, nem volt egyszerű megszerezni. A klubvezetők kapcsolatba kerültek (vélhetően nem személyesen, hanem menedzsereken keresztül) rajta kívül a német Jürgen Klinsmann-nal, Guido Buchwalddal, Thomas Hässlerrel, Holger Osieckkel és a spanyol Javier Clementével is.

Ugyanakkor nemcsak edző-, hanem játékosfronton is zajlik az élet Fehérváron: Varga Róbert után újabb futballistát szerződtett a klub, hároméves megállapodást kötött Lipták Zoltánnal. Az Újpestről igazolt labdarúgó a tavaszi évad legnagyobb részét az angol másodosztályú Southamptonban töltötte, érkezésével erős testfelépítésű, jól fejelő bekket szerződtetett az együttes. A fehérváriak az MTK U21-es válogatott balhátvédjét, Présinger Ádámot is szeretnék megszerezni. Információnk szerint a fiatal védő már elkötelezte magát a piros-kékekhez. A tavasszal az Újpestben kölcsönben játszó Simek Péter szerződését viszont felbontották, így a szélső játékjoga végleg a liláké lett.

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Szombati sportműsor: Paks–Puskás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
2 órája

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
2 órája

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
3 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
3 órája

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik