Újra az élre vágynak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.04. 22:33
Címkék
Fernando Alonso nem hiszi, hogy az idén el lehet venni a vb-címet Jenson Buttontól, de Sebastian Vettel nem adja fel. Fernando Alonso, Robert Kubica és a Toyota pilótái már annak is örülnének, ha újra az élmezőnyben csatázhatnának.

Miközben a Monte-Carlóban kettős győzelmet arató Brawn és a következő két helyet megszerző Ferrari arra készül, hogy a két héttel ezelőtti eredményéből erőt merítve folytassa remeklését, a többi istálló szeretné feledtetni hercegségbeli botlását. Sebastian Vettel, akit a vb-éllovas Jenson Button legnagyobb ellenfelének tartanak, pont nélkül maradt Monacóban, és hátránya 28 pontosra nőtt az első hat futamból ötöt megnyerő Brawn-pilótával szemben.

A Red Bull versenyzője az egyetlen, akinek sikerült „belerondítania” Button eddigi idényébe, de ahhoz, hogy valóban meg tudja szorítani a vb-címért folyó csatában az angolt, folyamatosan le kell győznie. Christian Horner csapatfőnök úgy véli, a következő versenyek (a Török GP után Silverstone és a Nürburgring következik) az Adrian Newey által tervezett RB5-ösnek fekszenek majd igazán, ezeken ugyanis jövedelmező lesz a gép aerodinamikai kifinomultsága. Mivel azonban a Brawn BGP-001-ese is szenzációs autó, a sebességen túl szerencsére is szüksége lesz Vettelnek.

„A Formula–1 nagyon gyorsan tud változni, míg eddig a Brawn kezébe kerültek az ütőkártyák, mostantól nekünk is szerencsénk lehet – mondta Horner. – Az autónknak egyértelműen kedvezni fog a következő néhány helyszín, és bizonyára lesz lehetőségünk arra, hogy a többiektől elszakadva csatázhassunk a Brawn pilótáival. Erre ugyanis még nem került sor, csak Kínában, ahol az esőben nyertünk, de nem voltak ideálisak a körülmények.”

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso két pontot szerzett Monacóban, de még ezzel is csak 11 ponttal áll, ami a Minardinál eltöltött újoncévét (2001) leszámítva a legrosszabb idénykezdetének számít hat versenyt követően. A Renault spanyol pilótája 40 pontos hátrányban van Buttonhoz képest, de attól tart, hogy a vb európai szakasza végén, azaz négy futammal az idény zárása előtt nemcsak neki, hanem mindenki másnak matematikailag is le kell mondania a vb-címről.

„Jenson a legjobb pilóta az idén, övé a legjobb autó, de ha továbbra is ilyen ütemben nyeri meg a versenyeket, tizenhárom futamot követően véget ér a vébé – mondta Alonso. – Jó lehet neki, de az az igazi, ha az utolsó versenyen dől el a trófea sorsa. Ezt szeretik a nézők és a pilóták is. Nem azt mondom, hogy unalmas a vébé, de lehetne jobb is. Csak éppen a Brawn-istálló és Jenson mindent túl jól csinál.”

Alonso azért bízik benne, hogy még az idén versenyeket tud nyerni, és ebben reménykedik a Toyota párosa is. Jarno Trulli és Timo Glock április utolsó hétvégéjén Bahreinben még az első rajtsort foglalta el, két versennyel később, Monte-Carlóban viszont a két pilóta csak azért nem szorult az utolsó két helyre, mert Lewis Hamiltont váltócsere miatt megbüntették, és a 20. helyre került. Kétségtelen, hogy az autó aerodinamikai és mechanikai tapadása közti különbség okozta a jelentős formahanyatlást, és jó jel a kölni istálló számára, hogy az isztambuli pálya sokkal inkább hasonlít a szahíri ringre, mint a monacói utcák vonalvezetésére és huppanóira.

Gary Anderson egykori F1-es technikai igazgató azonban az Autosport szakírójaként jegyzett cikkében rávilágított a japán gárda legnagyobb bajára. „Nem az a fő gond a Toyotával, hogy a mérnökei nem tudják, mitől lassú az autó, a fő problémát az jelenti, hogy arról sincs nagyon fogalmuk, mitől gyors. Ezt támasztja alá, hogy Bahreinben az első sor elfoglalása után a versenyen nem tudtak mit kezdeni kiváló pozíciójukkal, és a lehető legrosszabb stratégiát választották, aminek következtében a futamon az első és második helyből harmadik és hetedik pozíció lett.”

Ha a Toyotával baj van, ez többszörösen érvényes a BMW-re, amely szintén képtelen volt túljuttatni autóit a monacói időmérő első szakaszán, ráadásul pilótái négy verseny óta képtelenek bekerülni az első tíz közé a kvalifikáción. A csapat Törökországban veti be először többlemezes diffúzorát, amelytől előrelépést vár. Nem is tehet mást Robert Kubica, aki tavaly hét versenyt követően vezette a vb-pontversenyt, az idén hat után pont nélkül áll.

„Javítottunk az autón, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz előrelépnünk Monacóhoz képest – viccelődött Kubica. – Kíváncsi vagyok, mit tud az új diffúzorunk, mindenesetre az energiaátalakító eszközt nem fogjuk használni, fontosabb az autó jó egyensúlya, mint a kigyorsításkor nyerhető energiatöbblet. A török pálya általában fekszik nekem, de az eddigi idei tapasztalataim miatt nem merek nagyot álmodni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik