Massa a negyedikre hajt

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.06.04. 00:17
Címkék
Felipe Massa Törökországban pontot tehet a Ferrari rossz idénykezdetének végére, a brazil pilóta zsinórban negyedszer nyerhet Isztambulban. Az autója elég jónak tűnik hozzá, de a favorit még mindig Jenson Button.

A hétvégén újabb verseny szo rítja háttérbe a Formula–1-et az utóbbi hónapokban jellemző hatalmi huzavonát, ezúttal a Török Nagydíjra gyűlik össze a mezőny. Az Isztambul kis-ázsiai oldalán rendezendő viadalt az elmúlt három évben egyaránt Felipe Massa nyerte meg, és a Ferrari brazilja ezúttal is bizakodhat, csapata ugyanis éppen mostanra lendült olyan formába, hogy a futamgyőzelmekért csatázhasson.

A pont nélküli első három futam, majd a reményt adó Bahreini és Spanyol Nagydíj után két hete Monte-Carlóban Kimi Räikkönen és Felipe Massa már csak a Brawn-istálló előtt hajolt meg, a hercegségben megszerzett harmadik és negyedik hely azt mutatja, most már valóban számolni kell a Ferrarival. Massa is ugyanúgy ki akarja használni a Monacóban megszerzett lendületet, mint a korábbi évek sikereiből merített önbizalmat.

„Imádom ezt a pályát, Isztambulban mindig jól érzem magam – mondta Massa. – Azt magam sem tudom, miért megy itt jobban, mint a többi helyszínen. Szeretem a gyors pályákat, itt valahogy az összes kanyarra sikerült ráéreznem, és az autó beállítása is sokkal hatékonyabb, mint máshol. Az autót sikerült Monaco óta jobbá tenni, a fejlesztéseknek köszönhetően talán már Isztambulban sikerül elérni azt a célt, ami az első néhány futam óta olyan távolinak tűnt: a győzelmet.”

Massának bizonyára minden eddiginél jobban kell harcolnia, a Brawn-istálló ugyanis szintén fejlesztett, új első légterelővel érkezik. Jenson Button pedig képtelen bármit is elrontani 2009-ben, 51 pontjával toronymagasan vezeti a vb-pontversenyt, és egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy lendületét vesztené. Ezen a pályán még sohasem volt dobogós, de a Honda számára borzasztó két idény előtt 2005-ben ötödik, 2006-ban negyedik lett.

Az eddigi hat idei futamból ötöt megnyerő Button legnagyobb riválisaként emlegetett Sebastian Vettel Monacóban kiesett, így hátránya tíz ponttal emelkedve 28-ra nőtt. Azaz Buttonnak igyekeznie sem nagyon kell, nyugodtan versenyezhet, és már megteheti, hogy a pontversenyt szem előtt tartva elfogad egy biztos második vagy harmadik helyet. Ő már ezzel is nyerne.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik