Már buszra sem telt

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2009.06.01. 22:48
Címkék

Elmaradt az FC Tiszaújváros–Salgótarján-Baglyasalja FC mérkőzés az NB III Mátra-csoport hétvégi fordulójában, mert a Nógrád megyeiek nem utaztak el a Tisza-partra. A tarjániak problémái nem újkeletűek, a klubnál zajló pereskedés és az ebből fakadó anyagi gondok miatt – mint pénteki lapszámunkban beszámoltunk róla – Kis Károly, az SBFC edzője a múlt héten lemondott posztjáról.

A nógrádi megyeszékhelyen a gondok még a télen kezdődtek, amikor a csapat elnöke, Ferenczi Béla Egerbe távozott, és átvette az ottani szintén NB III-as gárda ügyvezető igazgatói posztját. Az SBFC-nél közgyűlést hívtak össze, ahol Korponai Tamás önkormányzati képviselőt választották meg új elnöknek. Ferenczi Béla azonban a bíróságon megtámadta a közgyűlés, illetve választás törvényességét, és jelenleg is a klub elnökének tekinti magát, de ítélet még nem született az ügyben.

Korponai Tamás, a salgótarjániak ügyvezetője elmondta, hogy a pillanatnyilag is zajló peres eljárás során zárolták az SBFC számláját, amelynek következtében súlyos anyagi problémák alakultak ki az egyesületnél. A Nógrád megyeiek képtelenek fizetni a játékosokat, ez demoralizálta a csapatot, de a napi működési kiadásokra sem futja már a kasszából, így történt, hogy a Salgótarján-Baglyasalja nem utazott el Tiszaújvárosba.

Arra, hogy a hátralévő két mérkőzésre kiáll-e az SBFC, egyelőre senki sem tudott határozott választ adni.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
4 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
13 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
30 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik