Bajnokok futballoznak

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2009.05.28. 00:44
Címkék

Immár tizenöt esztendeje an nak, hogy a Vác csapata a teljes mezőnyt maga mögé utasította, és Csank János irányításával aranyérmet szerzett az NB I-ben. Hogy mekkora siker volt ez a kisváros életében, alighanem jól mutatja: a váci labdarúgók évek óta az NB II Keleti csoportjában szerepelnek…

Csütörtökön 17 órakor az 1994-ben aranyérmet szerző futballisták ismét szerelést öltenek, és megmérkőznek a Vác jelenlegi együttesével. A háttérmunka nagy részét a klub elnöke, Ofella Zoltán és a bajnokcsapat technikai igazgatója, László Attila vállalta magára, nekik éppúgy jár a szurkolók köszönete, mint az aranyérmet kiharcoló játékosoknak és a szakmai stáb tagjainak.

„Hétszázhetvenhét mérkőzésen ültem a váci kispadon, kétszázhetven NB I-es találkozón – idézte a múltat László Attila, aki szövetségi képviselőként kezdte a sportvezetői pályáját, és a válogatott technikai igazgatójaként fejezte be. – Huszonöt évet töltöttem el a Vácnál, és kétségtelen, hogy pályafutásom csúcsa a tizenöt esztendővel ezelőtt nyert aranyérem. Kevesen tudják, a sikeredző, Csank János miként került az együtteshez. Amikor Palicskó Tibor ezerkilencszáznyolcvannyolcban csak egy esztendőt vállalt az együttes élén, sokat gondolkoztam, ki kövesse őt a kispadon. Csank Jánost egyfelől a békéscsabai intéző ajánlotta, de természetesen én is felfigyeltem rá, hiszen a csabaiakkal abban az időszakban Magyar Kupát nyert. A második találkozónkon már megegyeztünk, majd a megállapodást Egerben véglegesítettük. Első közös esztendőnkben a csapat nem szerepelt túl jól, és a klub vezetőiben felvetődött: meneszteni kellene a szakembert. A labdarúgókkal együtt kiálltam Csank János mellett, és hogy jól tettem, arra bizonyíték a két bajnoki ezüstérem, a három Magyar Kupa-finálé, no és a bajnoki cím.”

Legfrissebb hírek

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
3 perce

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
17 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
41 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
46 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
1 órája

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
1 órája

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik