Button megállíthatatlan

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.05.23. 23:58
Címkék
Jenson Button ismét zseniális volt: Monte-Carlóban úgy szerezte meg az első rajtkockát, hogy az időmérő harmadik fázisában, megtankolt autóval gyorsabb volt, mint a korábbi szakaszokban. A két futammal ezelőtt az első rajtsort kisajátító Toyota autói ezúttal a rajtrács túlsó végéről indulnak – csak azért nem az utolsó sorból, mert Lewis Hamiltont megbüntették.

Egyre nehezebb elhinni, amit Jenson Button csinál: a Brawn brit pilótája az idei hatodik versenyen már a negyedik rajt­elsőségét szerezte meg. Nem az a csoda, hogy Monte-Carlóban is elfoglalta a pole pozíciót, hanem ahogy megtette: az időmérő edzés során az utolsó szakaszban futotta meg leggyorsabb körét. Ez azért elképesztő, mert amíg az első két fázisban csupán annyi üzemanyagot tankolnak az autókba, hogy a néhány mért körre elegendő legyen, a záró szakaszban részt vevő tíz sofőrnek már a verseny elején, az első boxkiállásáig az autójában lévő üzemanyagot is „hordoznia” kell.

Jenson Button esetében ez mintegy negyven kilogramm pluszsúlyt jelentett, de hihetetlen módon az angol gyorsabb volt így, mint a korábbi szakaszok során. Ennek vélhetően az az oka, hogy a nagyobb súly alatt jobban felmelegedtek Button kocsijának abroncsai, s az ebből adódó jobb tapadásnak köszönhetően lehetett gyorsabb Button a nehezebb autóval. Ross Brawn csapatfőnök az ésszerű magyarázat ellenére kiemelte pilótája hihetetlenül jó formáját.

„Jenson szokásává vált, hogy legjobb körét a végére hagyja – mondta a csapatfőnök. – Az első két szakaszban finomhangolást végez a mérnökével az autóján, amely a végére válik tökéletessé, és akkor lecsap. Tudta, milyen körre lesz szüksége, és megcsinálta. Kivételes lendületben van.”

A Brawn-Mercedes ráadásul nehezebb, mint a szintén az első rajtsorba kerülő Kimi Räikkönen Ferrarija, nem is beszélve a legnagyobb vb-riválisáról, Sebastian Vettelről, aki Buttonénál 16 kilóval könnyebb kocsija ellenére csak a negyedik rajtkockát tudta megszerezni. Az időmérő eredményei alapján nem sok esélye van arra, hogy csökkentse pontszámbeli hátrányát az angollal szemben.

Az időmérő nagy vesztese mégsem ő, hanem Lewis Hamilton, aki az élmezőny tagja lehetett volna, de az első szakaszban – miután megfutotta az addigi leggyorsabb első szektoridőt –, a Mirabeau-kanyarban a gumifalnak csúszott, és bal hátsó kerekének felfüggesztését eltörve befejezte az edzést. A 16. rajtkocka lett volna az övé, de váltócsere miatt végül a mezőny végére került.

Hamilton előtt a BMW, illetve a Toyota pilótái várják a rajtot. A japán istálló formája megdöbbentő, két versennyel ezelőtt, Bahreinben még az első rajtsort sajátította ki a Jarno Trulli, Timo Glock páros. Csak ugye az a fránya mechanikai tapadás, amely mindent meghatároz Monacóban…

A Toyotával kapcsolatos hír, hogy a cég állítólag a 2010-es szabályokról folytatott tárgyalások sikerességétől függetlenül kiszáll a Formula–1-ből. Egy évvel a Honda után távozik, s míg a Honda a gazdasági válságot hozta fel eredménytelenségéből fakadó kivonulása indokaként, a Toyota a költségplafon bevezetésével „takarózik”.

56. MONACÓI NAGYDÍJ 78 KÖR, 260.520 KM 14.00, TV: RTL KLUB

Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
25 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
41 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
46 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a magyarok csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik