Egy történet vége

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.05.21. 00:09
Címkék
A ma esti Sahtar Doneck– Werder Bremen mérkőzéssel lezárul egy korszak az európai labdarúgásban. Az isztambuli finálé az 1971-ben útjára indított UEFA-kupa utolsó eseménye: az öreg kontinensen eredetileg harmadik számúnak tekintett, idővel másodikká izmosodó, majd 1999-től formailag is annak számító klubsorozatot a nyártól Európa-ligának hívják.

Nem lesz ez igazi búcsú, csak olyan, amilyent 38 évvel ezelőtt is átélt Európa labdarúgása. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) akkor vonta felügyelete alá az 1955-ben útjára indított Vásárvárosok Kupáját – egyes hivatkozásokban a lényeget megragadó másodikok kupája elnevezést használták –, amely a kezdeteket leszámítva ugyanabból a körből verbuválta a résztvevőket, mint az UEFA akkor már létező két tornája, a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) és a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK).

A döntés logikus volt, és ha végigtekintünk a sorozat legfontosabb „legjein”, valamint a tíz országot képviselő győztesek listáján, megállapíthatjuk, hogy az UEFA-kupa sikertörténetté nőtte ki magát. A legnagyobb, legpatinásabb klubok is szívesen vettek részt a versengésben, és mert az egyes országokból a bajnokot követő legerősebb csapatok nevezhettek, a sorozat hamar a KEK fejére nőtt (és közvetve hozzájárult 1999-es megszüntetéséhez). Európa tapsolt angol, német, olasz korszaknak egyaránt, és közben jutott a diadalokból a kisebb futballnemzeteknek is.

A kilencvenes évek közepétől azonban az elsöprő sikerű, jól kitalált és jól fizető Bajnokok Ligája kezdett árnyékot vetni a „kistestvérre”. Mind gyakrabban fordult elő, hogy az egyenes kieséses szakaszt elérő neves klubok tartalékjaikkal álltak ki az európai porondon – hogy legjobbjaikat a hazai vetélkedésre, a BL-kvalifikáció kiharcolására tartogassák. Ez vezetett az UEFA-kupa versenykiírásnak folyamatos foltozgatásához, mígnem tavaly szeptemberben az európai futballvezetők a sorozat teljes külső és részleges belső átalakításáról, „ligásításáról” szavaztak.

A megfiatalított, Európa-liga név re keresztelt sorozat megálmodóinak célja, hogy a közönség, a média és a klubok BL-szintű kiszolgálásban részesüljenek.

Még egy meccs – és akció indul!

Legfrissebb hírek

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
41 perce

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
54 perce

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
54 perce

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
55 perce

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek újra nyertek, a svédek életben tartották esélyeiket

Kosárlabda
1 órája

Klub-vb: az időjárás miatt félbeszakadt a Benfica–Auckland mérkőzés

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik