Megmutatkoztak a hiányosságok

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2009.05.14. 22:45
Címkék

Ha akarná sem tudná leplezni csalódottságát Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője, hogy U19-es csapatunk kedden Ausztriától 3–2-es vereséget szenvedett a szerbiai Eb-selejtező elitkörének első mérkőzésén. Noha a holland szakember szerint játékban felülmúltuk nyugati szomszédaink korosztályos legjobbjait, a (kihagyott…) helyzetekért nemigen szokás pontokat osztogatni, ezért vérmes továbbjutási reményeinkből máris lejjebb kellett adnunk, hogy a realitások talaján egyensúlyozva várjuk a folytatást – és a bravúrokat…

„A mérkőzés után Andreas Heraf, az osztrákok szövetségi edzője elismerően szólt csapatunkról, és megerősítette, hogy jobban játszottunk náluk – emlékezett vissza Wilco van Buuren. – Sajnos ez a tény önmagábancseppet sem vigasztal, a végeredmény miatt valamennyien csalódottak vagyunk. Ausztria öt hátvéddel őrizte a kapuját, és ezt a falat rendkívül nehezen tudtuk feltörni. Az első félidő végén, egy egyes állásnál három perc alatt két gólt kaptunk, kihagyásainkat egyrészt a koncentráció hiányával, másrészt viszont a tapasztalatlanságunkkal lehet magyarázni. Többször elmondtam már, hogy a honi bajnokságokban szereplő fiataljainkat sokkal nagyobb erőpróbák elé kell állítani, és ehhez a klubok együttműködésére is szükség van. A nemzetközi porondon ilyenkor mutatkoznak meg a különbségek: nehézkesen gondolkodunk, egyes játékhelyzetekre lassabban reagálunk az ellenfeleknél. A hibák persze a futball velejárói, de kétségtelen, sok munkára és időre van szükségünk az előrelépéshez.”

Mielőtt a jövőt taglalnánk, nem árt rögzíteni, hogy két mérkőzés még hátravan az aktuális kontinensviadalból; U19es válogatottunk csütörtökön a házigazda Szerbia ellen 1–1-es döntetlent elérő Finnországgal csap össze, Wilco van Buuren pedig a számok nyelvén fogalmazta meg elvárásait: „A száz százalék már nem elég, a kezdőcsapat tagjaitól és a kispadon ülőktől is sokkal többet várok ennél. Segítőimmel, Albert Flóriánnal és Pisont Istvánnal megnéztük ellenfelünk keddi mérkőzését, meglepett, hogy a finnek is mennyire gyorsan futballoznak. Nem lesz egyszerű dolgunk, de a továbbjutás szempontjából továbbra is optimista vagyok, még semmi sem dőlt el.”

Ha csak az nem, hogy nyernünk kell.

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
9 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
10 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
17 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
42 perce

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
1 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2 órája

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik