A jó Major-vándor

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.05.12. 00:52
Címkék

Major József igazi világván dor: hol Hawaiin áll rajthoz a vasemberek világbajnokságán, hol Kínában küzd a hoszszú távval, s néha hazaérkezik. Olyankor pedig győzni szokott, függetlenül attól, hogy a triatlon legkeményebb kategóriájában vagy a duatlon rövid távján rendeznek bajnokságot. Szombaton Orfű az utóbbinak adott otthont, forró légkörben.

„Mivel az utóbbi időben sokat tartózkodtam meleg klímájú helyeken, így ami másnak elviselhetetlen hőség volt, azt én élveztem – így honlapján Major, akinek az első futás után keresgetnie kellett a depóban a biciklijét, de időben megtalálta. – A 2008-as nagyatádi ironmanóta nem versenyeztem idehaza. Igaz, hogy egy ideig nem is fogok a nemzetközi versenyeim miatt, ezért jelent még többet számomra ez a bajnoki cím.”

Azaz Major hiányozni fog a jövő hétvégi, Lágymányosiöbölben tartandó Eb-ről. Nélküle a férfiak között elsősorban Lipták Tamásért, a nők között Halász Annamáriáért szoríthatnak majd a szurkolók.

Legfrissebb hírek

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
1 perce

A San Francisco hosszabbítás után nyerte a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
48 perce

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
7 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
7 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik