Százéves a viadal

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.05.09. 01:12
Címkék

Szombaton a 20.5 kilométeres velencei csapatidőfutammal kezdetét veszi a centenáriumi Olasz körverseny – ugyan az idei „csak” a 92. Giro, az elsőre azonban éppen száz évvel ezelőtt került sor. Rajthoz áll a hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong is, aki márciusi kulcscsonttörése miatt nincs csúcsformában. Az anyagi gondokkal küzdő Astana-csapat első számú reménysége Levi Leipheimer, aki az idén már megnyerte a Kaliforniai és a Kasztíliai körversenyt, ráadásul a tavalyi Vueltán is csak csapattársa, a Giro ezúttal hiányzó címvédője, Alberto Contador előzte meg.

Leipheimernek és társainak kegyetlenül nehéz dolguk lesz a hazai pályán tekerő olasz menőkkel szemben. A favorit a 2006-os győztes Ivan Basso, aki Contador szerint Leipheimer mellett a legnagyobb esélyes. A Liquigas bringása tavaly ősszel tért vissza, és a tavaszi többnapos viadalokon biztató teljesítményt nyújtott. Basso mellett a 2004-es Giro-bajnok Damiano Cunego is nagy reménységnek számít, tőle az akkori sikere óta várják az újabb kiugró eredményt. A hazai győzelem érdekében az idén még a Tourt is kihagyja a Lampre kerekese, aki mellett ott lesz a tavalyi bronzérmes időfutammenő, Marzio Bruseghin is.

A Giro ezúttal nem az északolasz Milánóban – ahol majd a 9. szakasz keretében rendeznek centenáriumi show-t –, hanem Rómában ér véget, egy 15.5 kilométeres időfutammal, amely mellett még egy 60.6 kilométeres egyenkénti vár a mezőnyre. A résztvevőkre továbbá hét hegyi etap vár, s ezek közül hat végződik hegyi befutóval.

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
8 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
23 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
31 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
38 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
51 perce

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
52 perce

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
54 perce

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik