Előny a kihívónál

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2009.05.07. 00:02
Címkék

A női vízilabdadöntő első mérkőzését rendezték Dunaújvárosban. Sokáig bosszankodott a hazai szurkolótábor, hiszen csak kapufáig jutottak kedvenceik. A Domino kétszer is vezetést szerzett, de két pazar ejtés után dunaújvárosi előnnyel ért véget az első nyolc perc. A második negyedet is a vendégek kezdték jobban, de a fórok kihasználásában feljavuló Dunaújváros meg tudta őrizni előnyét a félidőre. Továbbra is fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott a két csapat. Az utolsó periódust is előnnyel kezdhette Mihók Attila gárdája, ám ez a felvonás egészen másként alakult, mint az előzőek. Döntőnek bizonyult, hogy Brávik Fruzsinát nem tudták centerben tartani, sorra pontozódtak ki róla a bekkek, és az ötméteresek kiharcolása mellett két gólt is szerzett. Ezzel pedig a hazaiak javára döntötte el a találkozót.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal vb-elődöntős, Enyingi Patrik kiesett 400-on

Atlétika
18 perce

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
48 perce

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
56 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik