Marseille: Deschamps

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.05.06. 00:52
Címkék
Kedden bejelentették, hogy a következő idénytől Didier Deschamps, a klub egykori játékosa lesz az Olympique Marseille vezetőedzője. Eric Gerets, a listavezető OM jelenlegi szakvezetője a múlt héten közölte: nem újítja meg az évad végén lejáró szerződését.

„Az olyan nagy edzőt, mint Eric, csak egy másik nagy edző követhet, olyan, mint Didier” – kommentálta Pape Diouf, az Olympique Marseille klubelnöke a döntést, amelynek értelmében Didier Deschamps veszi át a szerződése lejártával távozó Eric Gerets munkáját.

Az OM minden jel szerint megfogta az isten lábát. A 40 esztendős Deschamps személyében olyan fiatal, mégis tekintélyes edző kerül a csapathoz, aki játékosként (1989–1994) már megismerte a Vélodrome különleges légkörét, s olyannyira megtanult benne létezni, hogy az 1993-as Bajnokok Ligája-győzelemkor már ő volt a csapatkapitány. Az 1998-ban világbajnoki címet szerző középpályás edzőként, monacói időszaka (2001–2005) csúcspontján, 2004 tavaszán óriási meglepetésre a BL döntőjébe vezette a hercegség csapatát. Marseille-ben már akkoriban szemet vetettek rá, de 2006 nyarán nem tudták tető alá hozni az egyezséget, és ő inkább másik egykori kedves csapatához, az olasz élvonalból éppen kizárt Juventushoz írt alá – és azonmód visszavezette a zebramezeseket a Serie A-ba. Az akkori „nem” alighanem erősítette az elmúlt két évben televíziós szakkommentátorként dolgozó „Dédé” mostani tárgyalási pozícióját.

„Eltökélten és mély alázattal kezdek majd hozzá a munkához. Nagyon büszke vagyok, hogy visszatérhetek Marseille-be, és megkísérelhetem visszaadni a klubnak mindazt, amit kaptam tőle” – mondta rövid nyilatkozatában Deschamps, jelezve, hogy a szezon végéig nem kíván többé megszólalni jövendő munkájával kapcsolatban; egyelőre az általa nagyra tartott elődjéé a csapat, amely négy fordulóval a zárás előtt (holtversenyben a Bordeaux-val) vezeti a tabellát – azaz alkotói nyugalomra vanszüksége.

Egykori monacói segítője, Jean Petit szerint a legtöbb edzővel ellentétben Deschamps nem fél a marseille-i kispadtól, és mivel szakmai elvei még nem „csontosodtak meg”, alkalmazkodóképessége révén is ő a megfelelő ember a kényes feladatra. Deschamps két esztendőre írt alá; nem árt megjegyezni, hogy legutóbb Rolland Courbis tartott ki ilyen hosszú ideig a kék-fehérek forró kispadján – még 1997 és 1999 között… Gerets nem egészen két év után távozik – igaz, önszántából.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
3 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
3 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik