Igazi érték

Ladányi Balázs azt mondta, visszavonul. Hogy ennél már nincs feljebb. Hogy magyar jégkorongozóként a csúcsra jutott. Végre jégre léphetett az oroszokkal szemben, A-csoportos világbajnokságon játszhatott Kanada ellen, a csapattal az utolsó percekig nyílt meccset vívott a szlovák és a fehérorosz együttessel. Annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezték a magyarok helyét a sportág elitjében.

Igen, meglehet, a Pat Cortina irányította társaság kiesik. Sőt tegyük a kezünket a szívünkre: ez lenne a papírforma. Igen ám, de ki számított arra, hogy a csoportkörben a világranglista nyolcadikja, majd kilencedikje is így megszenved ellenünk? Hogy a szlovákok 13 másodperccel a vége előtt éppen Bartecko góljával nyernek (majd örülnek, mint 2002-ben a vb-címük ünneplésekor…), akinek normális bíráskodás mellett éppen a büntetőpadon kellett volna csücsülnie? Ki hitte volna, hogy az egyébként gyorsabb, technikásabb fehéroroszoknak kis játékvezetői segítség is kell (egyszer sem játszottak hátrányban, pedig…) ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a középdöntőben? Megkockáztatom: ha hasonlóképpen tisztelik a magyar válogatottat, mint ellenfeleit, most újabb, megfogalmazhatatlan csodát emlegetnénk.

Nem mintha így másról szólhatnánk. Még akkor is, ha hátravan három, ugyanolyan pokolian nehéz találkozó a bentmaradásért, mint a keddi volt.

Az érezhető itt kint, hogy az újabb szívszorító csata mély nyomokat hagyott a játékosokban. A szurkolók, csakúgy, mint a Kanada elleni 0–9-et követően, percekig éltették őket, mindazonáltal látszott, ezúttal hiányérzet lett rajtuk úrrá. Pedig nincs miért! Az alázatért és a becsületért ugyan nem adnak pontot ezen a vb-n sem, de olyan magasságokba repíti őket, amely van annyira fontos, mint a győzelem. Itt, Svájcban is érződik, mekkora kedvencek ők, igazi példaképek. Bizonyítást nyert, a magyar ember igenis képes felismerni az értéket, kitartani mellette jóban-rosszban.

Ladányi Balázs azt mondta, visszavonul. Később természetesen kacsintott: „Tudod, nem úgy gondoltam, de olyan nehéz megfogalmazni ilyenkor az érzéseket, s talán így a leginkább sokatmondó.”

Az, Godó.