Button a fellegekben jár

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.04.26. 23:30
Címkék
Jenson Button a negyedik helyről rajtolva megszerezte idei harmadik győzelmét, és 12 pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben. A Toyotának továbbra is várnia kell első F1-es diadalára, a Ferrari már szerzett pontot.

Jenson Button ismét bizonyított, a Brawn versenyzője ezúttal azt mutatta meg, hogy a negyedik rajthelyről indulva is tud nyerni. Az idény negyedik versenyén a harmadik sikerét jegyezte, ez a kezdés pedig a történelem alapján nagyon sok jóval kecsegtet: korábban 16-szor fordult elő, hogy valaki az első négy futamból legalább hármat megnyert, és 13-szor világbajnok is lett az illető (a másik három versenyző a második helyen zárt). Button is jól áll, 12 pont az előnye.

Pedig Szahírban nem rajtolt jól, kissé beragadt, és úgy tetszett, csak ötödikként fog befordulni az első kanyarba. Ám a KERS-nek köszönhető plusz 80 lóerőt kihasználó Lewis Hamilton a két Toyota mögött helyezkedő Sebastian Vettel mellé csusszant, a német kisodródott, s Button kihasználta az előtte nyíló teret. Ezután Hamiltont támadta, s egy körön át tartó csata után elment honfitársa mellett. Utólag kiderült, részben ez a manőver döntötte el a versenyt.

A másik kulcspillanat Timo Glock rajtja volt, a toyotás megelőzte csapattársát, Jarno Trullit, aki nem autózhatott a saját tempójában, így nem volt esélye arra, hogy az első boxkiállása után Button előtt maradjon. A Brawn-pilóta Hamilton megelőzése után kihasználta hosszabb első etapját, és akárcsak Malajziában Nico Rosberggel szemben, a kerékcseréje és tankolása után az első helyen folytatta. Trulli a futam középső szakaszára a közepesen kemény abroncsokat kapta meg csapatától, de ez rossz döntés volt, mert bár az olasz nem volt annyira lassú, mint Glock, de körönként hat-nyolc tizedmásodpercet kapott az élre álló Buttontól, és elveszítette esélyét a győzelemre – sőt végül Vettel mögé került.

A Toyotának így továbbra is várnia kell első F1-es győzelmére, Trulli visszaesése miatt pedig megdőlt a rajtelsők idei győzelmi sorozata. Annak örülhetnek a kölniek, hogy autóik megbízhatóak, az eddigi négy futamon hét pontszerzést jegyeztek, aminél csak a Brawn mérlege jobb.

Bahreinben a Renault nem nyújtott meggyőző teljesítményt – Nelsinho Piquet Rubens Barrichellóval vívott csatája volt talán a csapat egyedüli említésre méltó momentuma –, míg a BMW a két versenyzője első kanyarban történt ütközése miatt egyenesen rémes nagydíjat zárt: Nick Heidfeld és Roberet Kubica az utolsó két helyen csorgott a célba.

A McLaren és a Ferrari viszont megvillant. Hamilton rajtjáról már ejtettünk néhány szót, a címvédő emellett a verseny során (amíg a hajrára meg nem kapta a keményebb abroncsokat) is tartani tudta Trulli és Vettel tempóját. A Ferrarinál Kimi Räikkönen mutatta meg magát, a finn révén a Scuderia megszerezte idei első pontjait, s a verseny élén is megtett két kört, amire még nem volt példa a mostani sorozatban.

Ahhoz képest, hogy a Ferrari első számú célja a versenytáv teljesítése volt, a hatodik hely remek eredmény a finntől. Felipe Massa autóján viszont kis túlzással minden elromlott, ami elromolhatott, így a tavalyi futamgyőztes körhátrányban ért célba az idei elsőhöz képest – Luca di Montezemolo elnök szeme láttára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik