Pars nagy dobása

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2009.04.25. 23:50
Címkék

Remekül kezdte a nyári idényt Pars Krisztián. Az olimpiai második kalapácsvető a VEDAC idénynyitó versenyén 81.43 méterrel győzött, ami a világ idei legjobb eredménye. A Dobó SE atlétája még a viadal kezdete előtt egy órával sem volt biztos abban, hogy dobókörbe lép, december óta ugyanis kellemetlen sérülés akadályozza.

„A medencecsontomon csonthártyagyulladás van, és ott egy izmom is fáj – magyarázta Pars. – Emiatt négy hónapja nem tudok rendesen edzeni, hol elkezdem a munkát, hol szünetet kell tartanom. Pénteken dobóedzésem volt, s úgy döntöttem, ha másnap reggel képes vagyok kikelni az ágyból, indulok. A keményebb edzések utáni napon ugyanis moccanni is alig tudok, de most szerencsém volt. Ennek ellenére Veszprémig gondolkoztam azon, hogy mit tegyek, végül a versenyzés mellett döntöttem. Első kísérletem 79.20 méter volt, másodszorra 81.02-t értem el, majd két gyengébb dobás következett. Ötödikre 81.43-at teljesítettem, és ezzel teljesen el is fogyott az erőm. Az állóképességem ugyanis a rendszertelen edzések miatt nem az igazi, de reménykedem abban, hogy lassan rendbe jövök.”

Pars kiváló eredményét a szövetség tisztújító közgyűlésén tudta meg az atlétatársadalom, az újonnan megválasztott első ember, Gyulai Miklós jelentette be a hírt. Az elnöki posztra ő volt az egyetlen jelölt, a küldöttek közül csak három szavazatát nem kapta meg. Alelnökké Mester Jánost és Adamik Zoltánt választották meg, az elnökség másik tíz tagja Rajné Antalóczi Ildikó, Simonyi Ákos, Knipl István, Tölgyesi Balázs, Kárai Kázmér, Hirt Károly, Zsivoczky Attila, Szalma László, Korompai Péter és Tóthné Stupián Anikó lett.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
5 perce

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
10 perce

Női kézilabda: kétszer játszik a svédekkel a válogatott szeptemberben

Kézilabda
25 perce

Nem találta az ellenőr, doppingvétség miatt felfüggesztették a világbajnok sprintert

Atlétika
48 perce

Az NB I élő közvetítései Magyarország legnézettebb sportműsorai

Labdarúgó NB I
57 perce

Gombás fertőzés támadta meg a győri stadion gyepét

Európa-konferencialiga
1 órája

Vízilabda: a görögöktől is kikapott az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik