Jobb csapat a Szeged

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.04.22. 01:14
Címkék
Története legnagyobb sikerét érheti el a Szeged-Beton VE, ha szerdán 18.30-tól hazai pályán le tudja dolgozni kétgólos hátrányát a görög Panioniosz ellen a vízilabda LEN-kupa fináléjában.

Tizenhárom évvel ezelőtt már járt ilyen magasságban a Szeged. Akkor is sikerült elverekednie magát a fináléig a LEN-kupában, az olasz Pescara azonban jobbnak bizonyult a Steinmetz Barnabással, Fodor Rajmunddal és Molnár Tamással felálló csongrádi együttesnél.

Most Varga Tamáson és társain a sor, hogy az idegenbeli 8–6os vereség után megszerezzék a kupát a görög Panioniosszal szemben.

A kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitány hangsúlyozta, közös teherviselésre van szükség, s mivel rá és Weszelovszky Lászlóra vélhetően hatványozottan odafigyelnek a már hétfő este Szegedre érkező görögök, a többieknek is sokat kell majd vállalniuk a fontos szituációkban. Hiába az első meccs négy gólja, nem lehet mindig arra várni, hogy Varga Tamás oldja meg a feladatokat (ezért is kérdeztük a játékosokat, mivel tudnának hozzájárulni a sikerhez).

Hátul Baksa Lászlóra hárulhat kulcsszerep. A válogatott kapus a Kazany elleni elődöntőben fenomenális volt, és most is sokat várnak tőle.

„Csak jó védekezéssel tudjuk megnyerni a meccset – jelezte a kapus, hogy tisztában van az elvárásokkal. – Kint ez nem sikerült, négy akciógólt kaptunk, akadt olyan, amelyben én is benne voltam. A videózások során nem azt néztem, ki hová lövi a labdát, hanem arra figyeltünk, hogy a kapott góloknál, főleg amelyik az én hibám is volt, miben rontottunk, mit kell másként csinálni, hol kell segítenie a védelemnek. Ha öthat gólon tartjuk a Panionioszt, nyerhetünk három góllal, de akár néggyel vagy öttel is.”

A kapuvédőtől megtudtuk, hogy tulajdonképpen az első meccs óta minden idegszálukkal a visszavágóra készülnek, hétfő este például közösen vacsorázott a csapat, és természetesen ekkor is a szerdai döntő volt a téma. Baksa szerint érezhető, hogy mindenki a maximumot akarja kihozni magából, és kizárólag ezzel a meccsel foglalkozik. „Jobb csapat a Szeged, mint a görög – jelentette ki határozottan Baksa László. – A szerdai az év meccse lesz, ha mindenki hozzáteszi azt a kicsi pluszt, amely a sikerhez kell, nem hiszem, hogy bajunk lehet.” A görög bajnokságban jelenleg a harmadik helyen álló együttesnek természetesen az a célja, hogy legfeljebb egy góllal kapjon ki. Kosztasz Kokkinakisz (aki a Posillipo elleni negyeddöntő visszavágóján hat gólt szerzett) arról beszélt, hogy ha okosan és felkészülten játszanak, Szegeden is nyerhetnek. A válogatott pólós elmondta, hogy nincs sérültjük. A Posillipóval szembeni meccs előtt még aggódtak, a nápolyiak kiverése óta viszont úgy érzik, senkitől sem kell félniük.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
32 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
32 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik