Minden percben bizonyítana

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2009.04.17. 23:19
Címkék

Nagyot fordult a világ Simek Péterrel. A jobbszélsőt a télen lényegében kitették a Fehérvár első keretéből, hiszen a vezetők kijelentették, csak a harmadik számú játékos a posztján. A futballista Újpestre szerződött, ahol nem lett állandó kezdő, de rendszeresen lehetőséget kap. Vagyis a középcsapatban nem számoltak vele, most viszont lila-fehérben a bajnoki címért küzdhet.

„Nem érdekel már, mi volt a télen – legyintett Simek Péter. – Csak annyiban foglalkozom a fehérvári eseményekkel, hogy minden pillanatban bizonyítani akarok. Már most egyértelmű, jót tett a környezetváltozás. Fontos számomra ez a szezon, mert minden pályán töltött pillanatban meg akarom mutatni, hogy jó játékos vagyok, és lehet rám számítani. Sokan mondták, hogy a REAC elleni meccsem jól sikerült, de ez nemcsak rajtam, hanem a csapaton is múlt.”

Legutóbbi fellépésén Simek Péter valóban lendületesen futballozott, két gólpasszt is adott. Ennek ellenére azt mondja, korántsem biztos a helye a kezdőcsapatban Kaposváron.

„Későn érkeztem, és ebben az Újpestben minden pályán töltött perc siker – folytatta a játékos. – Elégedett vagyok a helyzetemmel, még akkor is, ha többször csak csereként kapok lehetőséget. Azt mondják, nehéz a sorsolásunk, de szerintem az úgymond kiscsapatok ellen sem volt könnyű a dolgunk, hiszen a Siófok és a REAC ellen is nagyon meg kellett harcolni a sikerért. Kaposváron nehéz lesz nyerni, de nincs választásunk, ha a bajnokság végén aranyérmet akarunk átvenni. Márpedig nagy a különbség az arany és az ezüst között…”

Legfrissebb hírek

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
9 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
26 perce

Triatlon szupersprint ob: az Újbuda nyerte a vegyes váltók viadalát

Egyéb egyéni
42 perce

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
1 órája

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
1 órája

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
1 órája

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik