Már nem aranyrangadó

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.17. 23:19
Címkék
Ha a Juventus két fordulóval ezelőtt nem játszik 3–3-as döntetlent a Chievóval, hanem hazai pályán legyőzi az újoncot, egy hete pedig nem kap ki Genovában, hanem megveri a Genoát, akkor most nem tíz, hanem öt pont lenne a hátránya az éllovas Interrel szemben, és arról értekeznénk, hogy a szombati Juventus–Internazionale rangadó újranyithatja a már többször is lezártnak hitt bajnokságot.

A két sztárgárda között azonban jelenleg tíz pont a különbség, így inkább abban érdemes bízni, hogy látványos csatát varázsol majd a torinói Stadio Olimpico gyepére a zebramezes és a fekete-kék alakulat. Az biztos, hogy a címvédő, sorozatban negyedik scudettójára hajtó Inter van jobb formában, a portugál José Mourinho együttese tizenegy forduló óta veretlen (éppen három hónapja, még január 18-án az Atalantától kapott ki legutóbb), s az utóbbi öt játéknapon tizenhárom pontot gyűjtött.

Ezzel szemben a Juventus ötös győzelmi sorozatot zárt le az elmúlt két fordulóban szerzett negyetlen ponttal, ráadásul Claudio Ranieri mester együttese tartalékosabb is lesz, mint az Inter. Az egészen biztosan 4–4–2-es hadrendben játszó torinói csapatból sérülés vagy eltiltás miatt több mint egy teljes középpályássor hiányzik. Camoranesi, Sissoko, C. Zanetti, Marchisio, Ekdal és Salihamidzic sem léphet pályára, így ebben a csapatrészben nincs sok lehetőség a sakkozásra, a Marchionni, Poulsen, Tiago, Nedved kvartettnek nemigen van alternatívája. A védelem a gyengélkedő Zebina kizárásával az alapfelállásban szerepelhet (Grygera, nLegrottaglie, Chiellini, Molinaro), elöl viszont a tréner mindenkire számíthat, és a kiszivárgott hírek szerint csak az a kérdés, hogy nIaquinta mellett Trezeguet vagy Del Piero lesz-e a másik támadó.

Az Interben hátul a sérült Mai-con helyett újra a fiatal Santon játszik jobbhátvédet, az ő helyén valószínűleg nem Maxwell, hanem Chivu lesz a balbekk, köztük pedig Samuel és Córdoba alkotja a védelmi gátat. A középpályán J. Zanetti, Cambiasso és Muntari feladata a szűrés, előttük Sztankovics irányíthat, míg a támadósorban Ibrahimovic mellett Mourinho a napokban mindenkit kipróbált: Balotellit, Cruzt, Figót és Crespót is, ez a felsorolás egyben a csapatba kerülés esélysorrendjét is jelenti.

A két mester a pénteki sajtótájékoztatóján nagyjából ugyanazt mondta: nyerni akarok. „Nekünk a döntetlen is elég lehet, ám győzni akarok – kezdte Mourinho. – A Juventus tele van remek csatárokkal, bárki kezd közülük, nehéz dolgunk lesz. Nálunk csak Ibra helye biztos, a többi poszton még gondolkodom. Szerintem a szombati eredménytől függetlenül mi leszünk a bajnokok, mert kiegyensúlyozottabban teljesítettünk, mint a többiek. Persze mi sem vagyunk tökéletesek: hazai pályán például tíz pontot vesztegettünk el.”

Claudio Ranieri így vezette fel az Olaszországban szerényen csak Derbi d’Italiának nevezett rangadót: „Végre eljött a nagy meccs, kár, hogy az utóbbi két fordulóban annyi pontot elherdáltunk. Köztük és köztünk az a legfőbb különbség, hogy ők akkor is tudtak egy nullára nyerni, amikor bajban voltak, mi viszont nem. Szerdán fontos kupaelődöntőt játszunk a Lazióval, de senki se aggódjon: e pillanatban csak az Interrel foglalkozunk, mindenképpen nyerni akarunk.”

Valóban, ne feledjük, hogy talán nem ez lesz az utolsó Juventus–Inter csata az idény során, hiszen még mindkét gárda bejuthat az Olasz Kupa fináléjába, bár mindkettőnek fordítania kell hazai pályán: a Juventus szerdán 1–2-ről indul a Lazióval szemben, míg csütörtökön az Inter 0–3-ról kezd a Sampdoria ellen. Mi azonban egyelőre összpontosítsunk a bajnoki csatára.

Legfrissebb hírek

VIDEÓ: Luke Humphries kilencnyilast dobott a darts PL 5. állomásán Brightonban

Egyéb egyéni
17 perce

El: AS Roma–Athletic Bilbao nyolcaddöntő

Európa-liga
1 órája

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
1 órája

Kl: Koppenhágában nyert a Chelsea, csak ikszelt a Betis, hátrányban a Fiorentina

Európa-konferencialiga
1 órája

Nagy kár az utolsó percekért – hazai vereséggel kezdte a Sopron az Európa-kupa elődöntőjét

Kosárlabda
1 órája

A Veszprém az utolsó pillanatban kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Zárt kapus meccsen 13 góllal nyertek női kézilabdázóink Ukrajna ellen

Kézilabda
1 órája

Megújult elnökséggel és ambiciózus tervekkel folytatja munkáját a Magyar Padelszövetség

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik