Mesterhármassal indult

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 01:04
Címkék

A debreceni Bocskai-emlék verseny után az első igazán rangos nemzetközi tornán, az Ahmet Cömert-kupán is megméreti magát az új szövetségi kapitány, Kovács László válogatottja, és az első nap alapján Isztambulban sem találtatik könnyűnek. Legalábbis a háromból három győzelem, illetve az ezzel járó három negyeddöntő erre utal.

Az ellenfelek alapján Darmos Józsefnek (91 kg) volt a legnehezebb dolga, az Eb-bronzérmesre hazai bokszoló várt, és az első két menet alapján kemény küzdelem. „Utána azonban Darmos jól megoldotta a feladatát, az ügyes török nem tudott mit kezdeni az erejével” – mondta lapunknak KovácsLászló.

A nyitó napon ringbe lépő másik két magyar bunyós hasonló koreográfia alapján dolgozott: szoros első két menet után fölényes pontozásos sikert könyvelhetett el. Ehhez Harcsa Norbertnek (75 kg) iráni, az olimpiai negyeddöntős Szellő Imrének (81) pedig grúz öklözőn kellett túljutnia.

Az isztambuli torna második napján a Törökországba eljutó férficsapat másik három tagja, Ráth Miklós (57), Pekanov Tamás (64) és Bouquet Bence (+91) is bemutatkozik.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
5 perce

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
10 perce

Női kézilabda: kétszer játszik a svédekkel a válogatott szeptemberben

Kézilabda
25 perce

Nem találta az ellenőr, doppingvétség miatt felfüggesztették a világbajnok sprintert

Atlétika
48 perce

Az NB I élő közvetítései Magyarország legnézettebb sportműsorai

Labdarúgó NB I
57 perce

Gombás fertőzés támadta meg a győri stadion gyepét

Európa-konferencialiga
1 órája

Vízilabda: a görögöktől is kikapott az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik