A csoda elmaradt, mégis csodát láttunk

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék
Bár keményen küzdött, és két góllal is vezetett a sérült Steven Gerrard nélkül felálló Liverpool, végül nem sikerült teljesítenie a „lehetetlen küldetést”, így a második félidőben összeszedettebben játszó Chelsea jutott a legjobb négy közé.

Rafa Benítez kockáztatott. A spanyol szakembernek igazából nem volt más választása, de keddi lépése minden bizonnyal mindenkit meglepett, aki a Chelsea–Liverpool mérkőzés előtt figyelemmel kísérte az eseményeket. A hazai pályán 3–1-s vereséget szenvedő „vörösöknek” a Stamford Bridge-en kellett kiharcolni a továbbjutást, és a spanyol szakember azt nyilatkozta az összecsapást megelőző napokban, hogy megkockáztatja a sérüléssel bajlódó Steven Gerrard játékát, akinek kulcsfontosságú szerepet tulajdonított a párharc szempontjából.

Ennek ellenére a vendégek csapatkapitánya a lefújás előtt civil ruhában jelent meg a klubvezetők számára fenntartott VIP-részen, így biztossá vált, hogy még csereként sem játszik a Chelsea ellen. A középpályás kimaradása arra utaló jel, hogy Benítez azzal kockáztat, hogy nem kockáztat, és inkább a bajnoki címért zajló versenyfutásban számít a játékosra.

A 96 halálos áldozatott követő Hillsborough-tragédia huszadik évfordulójának előestéjén rendezett találkozó elején a vendégek lőhettek volna gólt, miután Alex saját térfelén labdát veszített, ám a brazil bekk javított, és becsúszva szerelte Lucast. Nem sokkal később viszont már megtört a jég. Fernando Torres kihagyott helyzete után szabadrúgáshoz jutott a Liverpool, Fábio Aurélio remekül látta meg, hogy senki sem számít arra, hogy 30 méterről a jobb oldalról kapura lő – Petr Cech is kilépett a kapujából, a beadásra váró játékosokra figyelt –, és ballal pimaszul a rövid sarokba helyezett.

Ezt követően ismét szabadrúgáshoz jutott a Pool, amelyből végül büntető lett, mivel az első mérkőzésen duplázó Braniszlav Ivanovics lerántotta Xabi Alonsót, aki a megítélt tizenegyest higgadtan a kapu jobb oldalába lőtte. A kékeket láthatóan megzavarta a két gól, Guus Hiddink gyorsan le is kapta Salomon Kalout a pályáról, és Nicolas Anelkát küldte be helyette. Ennek ellenére Dirk Kuyt a harmadikat is befejelhette volna, de a bizonytalanul védő Cech ezúttal hárított, így még továbbjutóként vonulhatott szünetre a Chelsea.

Ha Cechet bizonytalannak neveztük, akkor Pepe Reináról sem szabad megfeledkeznünk: az addig magabiztos spanyol hihetetlen potyával nehezítette meg együttese helyzetét. Nicolas Anelka húzott el a jobb szélen, majd adott középre, és bár a lapos passzba a berobbanó Didier Drogba is beleért, a kapusnak így is illett volna megfognia a labdát, ám ő ehelyett saját kapujába tenyerelte. S amikor Alex bombaerős szabadrúgása után ismét kénytelen volt maga mögé nyúlni, majd Drogba előkészítése után Frank Lampard is betalált a kapujába, úgy tűnt, kettős győzelemmel lép tovább a Chelsea.

Csakhogy volt még fordulat a meccsben! Lucas távoli, Essienen megpattanó lövésével a Liverpool egyenlített, és két perc sem telt el, amikor Kuyt fejelt – és újra vezetett a már temetett Pool. Óriási izgalmak közepette peregtek az utolsó percek, Lampard ismételt – és a Chelsea jutott be a legjobb négy közé.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
10 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
44 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
45 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik