Barro-show a Tiszaligetben

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék
Szenegáli centere, Ousmane Barro extra teljesítményével és kitűnő játékkal a Szolnok 109–81re kiütötte a címvédő Falcót, és közelebb került a felsőházi rájátszásba kerüléshez.

„Kupavesztes” – gúnyolódott a szolnoki B-közép félórával a meccs kezdete előtt, de a szombathelyieknek az arcizmuk sem rezzent. A Falco április 5-én hazai közönsége előtt veszítette el a Magyar Kupa fináléját – a Pécs volt az ünneprontó –, ami meglehetősen érzékenyen érintette a rendezésért 13 millió forintot „kicsengető” sárga-feketéket.

A mérkőzés kulcsfontosságú volt mindkét együttes számára. A piros-feketék a nyolcba igyekeznek, de ehhez hátralévő három találkozójukat meg kellene nyerniük, míg a Falco a négyben szeretne maradni, amihez, úgy fest, háromból két mérkőzést kellene hoznia.

Ennek megfelelően feszült légkörben láttak neki a meccs­nek a felek, Ousmane Barro a földön fekve dobott hihetetlen duplát, Kálmán László a triplavonalra lépve szórt szép tempót. Előbb a hárompontos vonalon túlról előszeretettel próbálkozó szolnokiak találtak rá a ritmusra, s fokozatosan növelték előnyüket. A szombathelyiek nem tudták megfelelően kizárni a játékból Barrót, s amikor jól védekeztek a szenegálin, az ő leosztásaiból a kicsik – Ronnie Ross és Ken Tutt – kintről tüzeltek meglehetősen jó százalékkal.

A második negyed elején Szekulovics a cseresorát küldte pályára, de a húzás nem jött be, sőt az Olaj Barro és Ross vezetésével (a két színesbőrű játékkapcsolata élményszámba ment) tizenöt ponttal megugrott a közönségétől űzött-hajtott Tisza-parti gárda.

A vendégek második negyedbeli ötperces gólcsendjét Kálmán törte meg, majd Pankár Tibor szerzett remekbe szabott triplát, és máris 12-re olvadt a szolnoki vezetés (39–27). Éledezett a Falco, s egy 13–2-es etappal hét pontra lopakodott riválisa mögé. A nagyszünet előtt mégis a hazaiak mehettek jobb szájízzel az öltözőbe, mert az éppen Szombathelyről igazolt Váradi Kornél a dudaszó pillanatában hintett egy triplát.

Tíz-tizenöt pontos hazai előny állandósult a második félidő elején. De amikor a szenzációsan játszó Barro bedobta 30. pontját a 30. percben, már 18 pont volt ismét az Olajnak, s úgy tűnt, innen nem lehet visszakapaszkodni.

A 24 éves center extázisban kosarazott, a meccs hőse volt – a szombathelyi együttes bármit próbált meg ellene (ütötték, faragták, lekettőzték), a 208 centis középjátékos (akit januárban szerződtetett a Szolnok) magyarországi karrierje legjobb teljesítményét nyújtotta. A 36. percben megszerezte negyvenedik pontját is, majd hozzátett még ötöt, így végül elképesztő, 65 pontos értékindexszel zárta a meccset, amikor a 39. percben Pór Péter vezetőedző vastaps közepette lecserélte. Egy extra és sok kiváló teljesítménnyel simán nyert az Olaj a látszólag a kupafiaskó miatt szétesett Falco ellen, és továbbra is versenyben van a felsőházi rájátszásba kerülésért.

Legfrissebb hírek

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
25 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
25 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
41 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik