„Az itteni Újpest–Fradi”

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék

Rangadót játszik vasárnap este az Anderlecht: Juhász Roland csapata az FC Bruges-t látja vendégül. A tét nem csupán a presztízs, hiszen a legutóbbi három mecscsén csupán négy pontot gyűjtő Anderlecht már csak a Standarddal holtversenyben vezeti a táblázatot. „Ez a meccs az itteni Újpest–Fradi – mondta érdeklődésünkre Juhász Roland. – A Bruges viszonylag biztos pozíciót foglal el a harmadik helyen, és mivel valószínűleg nem lesz lehetősége előrébb lépni, már új csapata építését tervezi. Kisebb a teher az ellenfél vállán, de remélem, itthon tartjuk a pontokat.”

A tabellán elfoglalt helyezések és az egymás elleni közelmúltbeli eredmények inkább az Anderlecht sikerét ígérik: miközben a kilencvenes évek második felében zsinórban hétszer nyert a Bruges, a legutóbbi kilenc brüsszeli bajnokijukon az Anderlecht mindössze háromszor egy pontot engedett át nagy ellenfelének. A magyar védőnek személyes élményei is vannak, 2007 februárjában betalált a Bruges kapujába. A belga szaksajtó szerint az is a brüsszeliek mellett szól, hogy a lelki teher általában nem roppantja össze őket – néhány hete kétszer álltak talpra vesztett állásból, és nyertek a Standard ellen (4–2).

A magyar játékost a régóta pedzegetett klubváltásáról is kérdeztük, amihez apropót kínált, hogy a lila-fehérek a napokban három évre szerződtetik a jelenleg kölcsönben náluk lévő, Juhászhoz hasonlóan középső védőt játszó hondurasi Victor Bernárdezt. „Talán az én esetleges eladásomra is gondoltak, amikor Bernárdezzel megegyeztek, de velem érthetően nem konzultáltak. Engem még két évig szerződés köt az Anderlechthez, úgyhogy e pillanatban csak az foglalkoztat, hogy jól sikerüljön a hajrá, és visszaszerezzük a tavaly elvesztett bajnoki címet a Standardtól” – mondta diplomatikusan a magyar játékos.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
3 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
4 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik