Nagy álom a kupasiker

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék
Miközben az Euroligában még csak a negyeddöntőt rendezik, a LEN-kupában már a fináléra kerül sor. Szerencsére a döntőben magyar csapat is érdekelt, a Szeged-Beton VE a görög Panioniosszal küzd meg a serlegért. Először szerdán Athénban, majd április 22-én Szegeden.

Már megvan a kupagyőzelem?Már megvan a kupagyőzelem?

Ilyet ne is mondjunk, szó sincs erről – jelezte határozottan a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás, hogy Szegeden nem gondolják, a Kazany kiverése után a Panioniosz elleni csata csak jutalomjáték lenne. – Aki ilyet mond, az nem sportember, ráadásul felelőtlen is.

Azzal egyetért, hogy a Panioniosz gyengébb csapat, mint az elődöntőben elbúcsúztatott Kazany?

Más stílusú vízilabdát játszik a Kazany és mást egy görög csapat. A Kazany statikusabb, ez feküdt nekünk, míg a görögök mozgékonyabbak. De erre is felkészültünk, és nem szeretnénk kikapni a szerdai meccsen. A Panioniosz kiverte a Posillipót, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a Kazany–Panioniosz csatát az oroszok nyernék meg.

Mit tudnak az ellenfélről?

Öt görög válogatottjuk van, és ami rájuk teljes mértékben igaz, több jó dolgot eltanultak a magyaroktól és a jugoszlávoktól. Remek a centerük, a bekkjük, és jó lövőik vannak, egy-egy mérkőzés erejéig a görög válogatott a magyart is meg tudta, tudja szorítani. Most is egy meccsről beszélünk, tele lesz az uszodájuk, ahol ki kell majd bírnunk a nyomást.

Milyen mérkőzésre számít?

Remélem, nem kapunk hétnyolc gólnál többet, ez esetben jó eredményt tudunk elérni. Szó sincs arról, hogy szégyen lenne, ha nem nyernénk meg a döntőt. Ez butaság, a LEN-kupa-sorozat legnehezebb két meccse lesz a finálé. Főleg idegenben, amire pszichésen is fel kell készülni.

Rutinos játékosként tudott ebben segíteni a társaknak?

Hétfő este volt egy kis beszélgetés, elmondtam, senki se higgye, hogy már zsebben a siker. Ezzel egyrészt magamat is megnyugtattam, másrészt a csapatban egyébként sincsenek olyan játékosok, akik ezt hinnék. Mindenki tisztában van vele, hogy nehéz, erőszakos meccsre számíthatunk, hogy nagy nyomásnak leszünk kitéve.

Úgy tűnik, mostanra remekül összeállt a Szeged.

Nemcsak a játék, hanem a csapategység is rendben van.

Ahogy szólunk egymáshoz, nincsen feszültség, semmi negatív hullám. Nagy álmom válna valóra a sikerrel, pályafutásomat úgy szeretném befejezni, hogy nemzetközi kupát vagy majd Magyar Kupát, illetve bajnokságot nyerjek vidéki csapattal.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik