Bácsi címvédésre készül

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék
Szombaton és vasárnap már a kötöttfogásúak is szőnyegre lépnek a vilniusi birkózó Európa-bajnokságon, és a magyar csapattól a hiányzók ellenére is jó eredményeket várhatunk. A hölgyek versenyének második, egyben utolsó napján Barka Emese 5. lett.

„Azért a birkózás jobban megy” – válaszolta az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán, amikor a utazás előtti egyik utolsó edzésük végeztével felvetettük neki, milyen jól teljesített a Bácsi Péterrel, Lőrincz Tamással, és Branda Gyulával vívott lábteniszpartiban.

Remélhetőleg vasárnap is arról beszél majd a ferencvárosi birkózó, hogy milyen jól ment neki a versenyzés, mivel akkor lép szőnyegre a vilniusi Európa-bajnokságon. A 84 kilós versenyző a február végén megnyert Magyar Nagydíj után bokasérülést szenvedett, de azóta teljesen felépült. Egyedül amiatt bánkódhatott (ha bánkódott egyáltalán), hogy igen hamar véget ért számára az olaszokkal közös márciusi edzőtáborozás.

„A második küzdelem során sérültem meg, érdekes, a harmadik éppen Andrea Minguzzi ellen lett volna” – mondta el Fodor, miként maradt el az olimpiai döntő „visszavágója”, amelyre a kontinensbajnokságon sem kerülhet sor, mivel olasz riválisa ezúttal kihagyja az Eb-t.

Hiányzók a magyar csapatban is lesznek. Módos Péter (55 kg) és Lőrincz Tamás (66) ugyan már edz, de még nincsenek olyan állapotban, hogy vállalják az indulást. Távollétükben a ferencvárosiaktól várhatjuk az érmeket, Fodor mellett Bácsi Péterben (74) is bízhatunk. A Pekingben ötödik helyen végző birkózó tavaly Tamperében aranyérmet szerzett, s ahogy elmondta, nem is lehet más a célja, mint a címvédés.

„Úgy látszik, engem már ilyennek könyveltek el – jegyezte meg egy félmosoly kíséretében Bácsi, amikor szóba került egy-egy pillanatnyi kihagyása. – Azért azt ne felejtsük el, hogy a hozzám hasonló támadó stílusú versenyzők birkózásában mindig benne van a hiba lehetősége.”

Bácsi és Fodor mellett még Kiss Balázs (96) és Deák Bárdos Mihály (120) is képes lehet a jó eredményre. A szombaton szőnyegre lépők közül Molnár Gábor (55) görög, Jäger Krisztián (60) bolgár, Dreschler Attila (66) portugál, Bácsi pedig moldáv ellenféllel kezd. Közülük egyedül Jäger az erőnyerő, a többiek már a tizenhat közé jutásért is birkóznak.

A pénteki napon viszont még a hölgyeké volt a terep. Egyedüliként Barka Emeséért szoríthattunk, aki nem akart elmaradni társai csütörtöki produkciójától (Szabó Emese második, Godó Kitti ötödik lett), s ő is pontszerzőként végzett. A napot két győzelemmel és két vereséggel záró 19 éves birkózó a negyeddöntőben a későbbi ezüstérmes fehérorosz Alena Filipavától kapott ki. A vigaszágon előbb tusgyőzelmet aratott portugál riválisa felett, a bronzmeccsen viszont már nem tudta legyőzni az orosz Natalja Szmirnovát, így a 2007-es bronzérme után ezúttal ötödik helyet szerzett a Vasas versenyzője.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik