Otthon intéznék el

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.29. 23:47
Címkék

A Romániában aratott 3–2-es győzelemmel óriási lépést tett Dél-Afrika felé a csoport élén álló szerb válogatott, amely a hátralévő öt mérkőzéséből hármat odahaza játszik. Ezt a világhírű szövetségi kapitány, Radomir Antics is kiemelte, hiszen remek pozíció ide vagy oda, a románokkal és a franciákkal – Szerbiában – még egyszer meg kell küzdeniük.

„Úgy tervezzük, hogy belgrádi fellépéseinken teljesítjük küldetésünket, jóllehet nem csupán a vébérészvétel kivívását tekintem fontosnak, hanem győztes mentalitású, erős csapat kialakítását is” – fogalmazott a szombati sikert követően Antics, míg a kapus Vladimir Sztojkovics úgy véli, ha otthon legyőzik Ausztriát, majd idegenben Feröert, fél lábbal már ott lesznek a vb-n.

Nemanja Vidics, a Manchester Unitedben edződő hátvéd szerint viszont a neheze csak ezután következik, hiszen az első hely megtartása érdekében egyre nagyobb lesz rajtuk a nyomás – alighanem erre célzott Antics, amikor a győztes mentalitást emlegette.

Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
4 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
7 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
21 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
23 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
38 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
41 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
55 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik