Felült a hullámvasútra

Sokszor szokták önhöz hasonlítani a fiát?Sokszor szokták önhöz hasonlítani a fiát?

Nem mondanám. Egyrészt én a középpályán futballoztam, ő pedig csatárt játszik, másrészt én agresszívabb, keményebb játékos voltam, míg Thomas vérbeli támadó, aki technikás, és remekül cselez.

Állítólag hajdan többek között a fia miatt hagyta el az Internazionalét, és tért vissza Angliába.

Így nem teljesen igaz. Úgy pontos, hogy ő volt az egyetlen oka, amiért elhagytam Olaszországot. Thomas akkoriban volt ötéves, és azt szerettem volna, ha Angliában kezd el iskolába járni. Ezért mondhatjuk, a családom főszerepet játszott abban, hogy Liverpoolba szerződtem.

Bár trófeát nem nyert, mégis két remek szezont zárt az Interrel. Manapság miért állnak ritkábban légiósnak az angol játékosok?

Főleg azért, mert jó tíz évvel ezelőtt az olasz volt a világ legerősebb bajnoksága, míg mostanra a Premier League behozta lemaradását. Ennek ellenére úgy gondolom, fantasztikus tapasztalatokkal lehet gazdagodni külföldön.

Mielőtt Olaszországba szerződött, hat évig a Manchester Unitedet erősítette. Hová helyezné el azt a gárdát a mostani csapathoz képest?

Nehéz erre válaszolni. Azóta csaknem tizenöt év telt el, és ezalatt rengeteget változott a labdarúgás. A mostani is remek csapat, de én úgy érzem, a mi együttesünkben talán több nagy egyéniség játszott, példaként elég csak Eric Cantonát vagy Roy Keane-t említenem.

Néhány évvel ezelőtt befejezte játékos-pályafutását, és edzősködni kezdett. Milyen tapasztalatai vannak?

Mintha hullámvasúton ülnék. Az első évek remekül alakultak, odakerülésem után például a Milton Keynes Donsszal rögtön feljutottunk a harmadosztályba, aztán a Premier League-ben szereplő Blackburn kispadjára ültem le a nyáron, de a Roversnél sajnos nem sikerült maradandót alkotnom, hiszen idő előtt távoznom kellett.

Sokak, köztük Andy Cole is, azon a véleményen vannak, hogy Blackburnben nem kapott elegendő időt a bizonyításra. Igaz ez?

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Manapság a klubvezetők és a tulajdonosok folyamatosan pánikolnak, rögtön akarják az eredményeket, nem hagynak időt a munkára, Tony Adams vagy akár Roy Keane esete is jó példa erre. De nézzük a jó oldalát, így legalább most valamivel több időt tölthetek a családommal, a fiamat is láthatom játszani. Egy apának pedig ennél több nem kell.