Etiópia–Kenya: döntetlen

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.29. 05:11
Címkék

Etiópia–Kenya 4–4, így foglal ható össze röviden a 37. mezeifutó-vb végeredménye. Az Ammanban megrendezett eseményen a két ország futói fele-fele arányban osztoztak a bajnoki címeken. A felnőttek között a kenyaiak szerepeltek jobban, három aranyat nyertek, de a nagy tervet, hogy a klasszikus számban a férfiaknál és a nőknél is visszaszerzik a régen elvesztett elsőséget, nem sikerült megvalósítaniuk. A nők verse-nyében ugyan Florence Kiplagat 15 év után diadalmaskodott, de a férfiak küzdelmében kenyai futó nyert. Az aranyérem itt ismét az etiópoké lett, annak ellenére, hogy csapatukból a vb előtt egymás után estek ki az esélyesek. Először a 11-szeres győztes Kenenisa Bekele és Sileshi Sihine jelentette be, hogy sérülés miatt nem indulhat, két nappal az utazás előtt pedig Tariku Bekeléről derült ki ugyanez. Rajtolt viszont az öt évvel ezelőtti második, Gebre Gebremariam, s óriási küzdelem után élete legnagyobb sikerét érte el. Mögötte az ugandai Moses Kipsiro és az eritreai Zersenay Tadese azonos idővel ért célba. Csapatban a kenyaiak 24 éven belül a 22. bajnoki címüket nyerték meg, s ez vigaszul szolgálhat amiatt, hogy egyéniben 12 kilométeren utoljára tíz évvel ezelőtt adták ők a győztest. Közben itthon tizedik alkalommal lett országos bajnok az 50 kilométeres gyaloglásban Czukor Zoltán. A 46 éves versenyző a szlovákiai Gyügyön rendezett viadalon 4:10:35 órával nyert.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
9 perce

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
14 perce

Női kézilabda: kétszer játszik a svédekkel a válogatott szeptemberben

Kézilabda
29 perce

Nem találta az ellenőr, doppingvétség miatt felfüggesztették a világbajnok sprintert

Atlétika
52 perce

Az NB I élő közvetítései Magyarország legnézettebb sportműsorai

Labdarúgó NB I
1 órája

Gombás fertőzés támadta meg a győri stadion gyepét

Európa-konferencialiga
1 órája

Vízilabda: a görögöktől is kikapott az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik