Egyetlen gól a boldogság

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.26. 23:41
Címkék
A Fehérvár–Diósgyőr Ligakupa-negyeddöntő visszavágója előtt gyászoltak a Sóstói Stadionban: a játékosok, edzők, szurkolók egyperces néma főhajtással emlékeztek a kedd éjszaka elhunyt jégkorongozóra, ifjabb Ocskay Gáborra. A mérkőzésen a hazai csapat teljesített jobban, így továbbjutott az FC Fehérvár.

Sem a Fehérvár, sem pedig a DVTK nem a legjobb előjelekkel készült a Ligakupa-negyeddöntő visszavágójára, mindkét oldalon több játékos hiányzott. Három héttel ezelőtt Diósgyőrben nem született gól, s mert így élesebbé vált a helyzet, a vezetőedzők arra törekedtek, hogy a lehető legerősebb tizenegyet küldjék pályára – más kérdés, nem volt könynyű megoldani ezt a feladatot. A fehérváriaknál már korábban megsérült Sitku Illés és Polonkai Attila, s a szombati, REAC elleni bajnoki is véráldozatokkal járt, hiszen Sifter Tamás mellett Milan Pavlicic is kiesett, sőt Sebők Zsoltnak is kiújult a bokasérülése. A vendégeknél sem volt könynyű dolga Gálhidi György edzőnek, ugyanis a DVTK keretéből hárman készülnek a különböző válogatottakkal: Köteles László a felnőttcsapattal, Takács Péter az U19-es együttessel, míg a togói Euloge Ahodikpe hazája legjobbjaival a Kamerun elleni vb-selejtezőre hangol.

A Videoton legendája, idősebb Horváth Gábor – aki a minap ünnepelte ötvenedik születésnapját – a mérkőzés előtt arról beszélt, nagyon sajnálja, hogy amikor még aktív volt, nem rendezték meg a Ligakupasorozatot: „Kár, hogy a nyolcvanas években nem játszhattunk, mert az akkori Vidi szinte száz százalék, hogy ott lett volna a döntőben. Persze a maiakra sem lehet panasz, hiszen az előző sorozatot éppen a Fehérvár nyerte meg. Titkon abban reménykedem, hogy Gábor fiam eredményes lesz a meccsen.”

Hazai oldalon Varga István meglepő húzásra szánta el magát, az eddig 62 élvonalbeli találkozóján csak a védelemben szerepeltetett Mohl Dávid ezúttal egy sorral előrébb kapott helyet, és amíg bírta erővel, egyáltalán nem vallott szégyent új posztján. Az első játékrészben számolatlanul alakította ki helyzeteit a Fehérvár, ám vagy Drasko Vojinovics vagy a kapu mögötti reklámtáblák jelentették a a végállomást.

Csucsánszky Zoltán, a Puskás Akadémia-FC Fehérvár U19-es csapatának mestere érthetően az „utódoknak” szurkolt. „Némi hiányérzetem van, hiszen nagyon sok lehetőségünk adódott az első fél órában, ezekből be kellett volna találni” – hangsúlyozta.

A fordulás után csaknem fél órát kellett várni a maroknyi hazai szurkolótábornak, hogy örülhessen, amikor is ifjabb Horváth Gábor közelről nagy nehezen összehozta a hazaiak vezető találatát, ami bőven elég volt a Fehérvár továbbjutásához – és ahhoz, hogy a gólszerző édesapja is boldog lehessen. A Fehérvár nagy lépést tett a serleg ismételt elhódításáért.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
12 perce

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Minden más foci
25 perce

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
31 perce

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
41 perce

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke – kép

Úszás
46 perce

Népsport: svéd Mozart pingpongütővel – Jan-Ove Waldner 60 éves

Népsport
1 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
1 órája

A San Francisco hosszabbítás után nyerte a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik