Szobrok ellen menne?

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem gyanús, hogy az Inter–Reggina (3–0), a Real Madrid–Almería (3–0), a Liverpool–Aston Villa (5–0), de még a Fehérvár–REAC (4–0) találkozón sem búslakodott volna egyik vendégcsapat sem, ha éppen 0–0-ra hozza a találkozót. A felsorolt meccseken lényegében azt csináltak a hazaiak a védekezésre berendezkedő ellenlábassal, amit csak akartak.

Arra szintén fogadni mernék, ha mondjuk az Aston Villa gól nélküli döntetlenre végez az Anfield Roadon, a Liverpool menedzsere, Rafa Benítez vagy a csapat agya, Steven Gerrard sem beszélt volna arról, hogy a birminghami ellenfél nem akart támadni.

Naná, hogy nem. Erre fel kellett, és – mint a példa mutatja – fel is lehetett készülni.

Itthon divatos fordulat, hogy az a piszok ellenfél bizony csalta a futballt, s a vendégek még a buszt is betolták a kapujuk elé, nehogy gólt kapjanak. Most éppen a győri Bajzát Péter magyarázza csapata visszafogott szereplését azzal, hogy az ETO-parkba nem támadni érkeznek az ellenfelek. Teszem hozzá, ennek még örülhet is a csatár. Mi lett volna szombaton, ha a döntetlent kiharcoló, a kapufát háromszor is eltaláló Kaposvár még a támadást is erőltette volna?

Egy évvel ezelőtt volt szerencsém látni az olasz második ligás Pisa egyik edzését. A taktikai jellegű foglalkozáson a szakvezető két részre osztotta a csapatot. A támadó tizenegy összes játékosának hozzá kellett érnie a labdához, míg a védekezők meg sem mozdulhattak, aztán szerepet cseréltek a játékosok, és jött az ellenakció. A „meccs” eredménye 15–15 lett – naná, hogy minden támadásból gól esett. Első ránézésre persze ennek az egész gyakorlatnak semmi értelme nem volt, de aztán jött a magyarázat is: ha szobrok ellen nem mennek a figurák, akkor mozgó játékosokkal szemben is esélytelen a futballista.

Győrbe is elkelne most néhány szobor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik