Szlovák nagydíjgyőzelem

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

Megteltek a kaposvári Lovas Akadémia lelátói a Mesterek Tornája vasárnapi versenyszámaira. A rangos nemzetközi díjugratóverseny nagydíjdöntőjére huszonketten neveztek, és igazán erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. A magyar éllovasok mellett öt szlovák és egy-egy német, illetve román válogatott sportoló próbált szerencsét. A 145-150 centis akadályokkal nehezített, technikás alappályát hat páros teljesítette hiba nélkül. A magyar bajnok Szentirmai Ferenc a szombati minősítő megnyerése után ezúttal két akadályt is vert, így nem jutott be az összevetésbe.

A ráadás izgalmasan alakult: a szlovák Monika Stangelová egy hibaponttal zárt, honfitársa, Bronislav Chudyba kétszer, a magyar Gombos László egyszer hibázott, míg az ifjúsági bajnok Szabó Gábor okos versenyzéssel, hiba nélkül teljesített Ukarlos nevű lovával. Az összevetés legrutinosabb résztevője, a szlovák Juraj Hanulaj szintén tökéleteset ment Quality nyergében, ráadásul gyors tempóban, így megnyerte a viadalt – a győzelemért járó vándortrófea tehát Szlovákiába került.

A 13 millió forint összdíjazású viadal kis körét Técsy Attila, középkörét Varga Balázs nyerte meg. Az autós-lovas kombinált szám végén Cser Attila örülhetett.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
5 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik