Mosoly nélkül, titkolózva

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék
Elszántan, csöndben és apró titkokkal készül az Újpest a Debrecen elleni bajnokira. A lila-fehérek játékosai a pénteki rangadó előtti utolsó edzésen nem viccelődtek. A játékosok koncentráltak, és csak a feladatokra figyeltek. Hangoskodni a lefújást követően akarnak, miközben ünneplik a Loki elleni sikert.

Azt mondják a szakemberek, hogy a mérkőzés előtti utolsó edzésből helytálló következtetéseket lehet levonni a játékosok állapotát illetően. Ha ez igaz, megállapíthattuk, hogy az Újpest futballistái elszántak, de a keddi, MTK elleni kupakiesés még mindig téma.

Az edzés előtt a Megyeri úti székház büféjében még mindig amiatt füstölgött a labdarúgók java, hogy a csapat nem jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Persze a kudarc feletti kesergés lezárása rendre az volt, hogy majd pénteken a Debrecen ellen megmutatják, milyen jó csapat valójában az Újpest.

Aztán Szentes Lázár vezetőedző az öltözőbe rendelte játékosait – az MTK elleni vereség már csak érintőlegesen került szóba. Azért is, mert nemcsak a játékosok, hanem az edző is elszánt. Nyerni akar volt klubja ellen.

Amikor pedig nem sokkal negyed négy után – eredetileg háromkor kezdődött volna az edzés, de nyilván volt mit megbeszélni – pályára léptek a játékosok, hamar kiderült, hogy valóban maximálisan odafigyelnek. Ezúttal elmaradtak a szokásos viccek, nem volt hangos nevetgélés, mindenki tette a dolgát. Szentes Lázárnak csak akkor kellett a sípjába fújnia vagy megszólalnia, ha változott a feladat. Persze a sokat tapasztalt szakember időnként oda-oda szólt futballistáinak.

„A debreceniek ennél keményebben támadnak majd le!” – mondta az egyik játékosnak, és lám, ettől egy csapásra fel is gyorsult az egymás közötti meccs.

A játék után jöhettek a beadások. Mindenki tudja, hogy ez az Újpest egyik legnagyobb fegyvere, hiszen a szögleteket követően rendre gólhelyzetet alakít ki a lila-fehér csapat – de gyakorolni semmit sem lehet eleget. A lila-fehérek repertoárjába tartozó specialitások pedig titkosak. Olyannyira, hogy Szentes Lázár – a nyugati szokásoknak megfelelően – az edzés első periódusa után elküldte a pálya széléről a fotósokat, de a szögletek beívelése előtt még a skót Celtic, stadiont filmező utánpótlás-igazgatóját, Chris McCartot is megkérte, kapcsolja ki a kameráját.

Az edzést persze végigfigyelhette Sallói István, az Újpest sportigazgatója. Ő is várja a meccset, hiszen tudja, hogy fontos lesz a klub számára, amely mindenképpen nyerni akar valamit a tavasz végén. Sallói István elégedett lett volna a kupagyőzelemmel is, de már „csak” bajnokságot vagy Ligakupát nyerhet együttese.

„Csak az bosszant, hogy talaj nem az igazi” – közölte a sportigazgató. Aztán ezzel nem sokat törődve azonnal számolgatni kezdett, hogy mi van, ha… Végül úgy döntött, hogy nem oszt, nem szoroz, inkább nyerjen csapata, s akkor majd újra elő lehet venni a papírt és segítségül lehet hívni a matematikát.

Miközben a csapat készült, a lelátón üldögélt öt lila-fehér fanatikus is. A drukkereknek is fontos a meccs, hiszen a legnagyobb rivális ellen meg akarják mutatni, ők is vannak legalább olyan jók, mint a kedvenceik. Ráadásul pénteken gyűjtést is szerveznek, azt kérik a kilátogatóktól, hogy 100 forinttal támogassák a Szusza Ferenc-szobor elkészítésének költségeit. Nem nagy összeg, de ha sokan lesznek, szép summa jöhet össze.

Az viszont egyelőre titok, mennyien mennek ki a rangadóra. A hangulattal nem lesz gond, s ismerve a hazai drukkerek fanatizmusát, annak az újpestinek is szobrot állítanának, aki eldönti a meccset.

Mert pénteken egy győztes gól valóban többet ér majd, mint három pont…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik