Ez profi munka volt

LAPINCS ATTILALAPINCS ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék
A Győr tényleg komolyan veszi a Magyar Kupát: a legjobb összeállításában pályára lépő együttes biztos vezetése tudatában sem állt le, és nagyon megszórta a Kazincbarcikát.

Ha szigorúan csak az eredményeket vesszük figyelembe, akár azt is mondhatnánk, elégedett lehet a győri klubvezetőség és örülhetnek a szimpatizánsok, hiszen az ETO a kedd délutánig lejátszott két bajnoki és egy kupamérkőzésén két győzelemmel és egy döntetlennel zárt. Ha viszont a zöld-fehér alakulatnál a téli átigazolási időszakban bekövetkező változásokról és az ezt követő hangzatos tervekről – bajnoki dobogós hely, kupagyőzelem –, illetve ezekkel szemben az eddig mutatott játékról esik szó, már más lehet a szurkolók szájíze. Az első fordulóban visszafogott, feledhető játékkal győzték le a zöldek a Kecskemét gárdáját, majd következhetett a másodosztályú Kazincbarcika elleni első Magyar Kupa-mérkőzés, amikor is olyan első félidőt produkált az ETO, mely után az újdonsült vezetőedző, Dragoljub Bekvalac fejenkénti háromezer eurós büntetéssel ijesztgette a játékosokat. A fiúk akkor megrázták magukat, és fordítottak, így 2–1-es előnnyel várhatták a visszavágót. Legutóbb azonban a kiesőjelölt REAC otthonában egy gól nélküli találkozót játszott az ETO, amelyen szintén döcögött a gépezet.

Ezután a szerb szakember is kijelentette: a dobogóról immár lemondhatnak, következzen a Magyar Kupa. Nem meglepő, hogy az aktuális legjobb összeállításában várta a visszavágót a zöld-fehér gárda, amely aztán az első percektől tudatosította a kazincbarcikaiakkal, ezen az estén csakis az ő akarata érvényesülhet. A találkozó elején is csak a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség – a vendégek elvétve jutottak el Szasa Sztevanovics kapujáig –, majd következhetett egy olyan negyedóra, amikor négyszer találtak a kapuba az ETO támadói, ezzel hamar eldöntötték a továbbjutás kérdését. Szünet után a közelmúltban sérüléssel bajlódó Böőr Zoltán pihentetése mellett döntött Dragoljub Bekvalac, s az ő helyére a Chelsea-t is megjárt Rati Alekszidze állt be, aki aztán tíz perc elteltével növelte is az ETO immár tetemes előnyét. A vendégek előtt a második félidőben adódott szépítési lehetőség, de hiába, nem így a másik kapunál, ahol a szintén csereként pályára küldött Mario Bicák ritkán látható bombagóllal örvendeztette meg az ETO híveit, majd ismét Rati Alekszidze volt eredményes. Dragoljub Bekvalacnak ezen az estén nem kellett büntetéssel fenyegetnie fiait, hiszen azon túl, hogy a Kazincbarcika játékosai nagyon gyenge napot fogtak ki, az övéi rendkívül agilisan, nagy kedvvel játszva győztek, bizonyítva, hogy nagyon komolyan veszik a Magyar Kupa megnyerését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik