Okabe meglepetése

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék

Hiába vezeti az összetettet az osztrák Gregor Schlierenzauer, hiába remekelt a finn Harri Olli, hiába hozta jó formáját a svájci Simon Ammann, a kuopiói világkupaverseny nyerőembere mégsem közülük került ki. A győzelmet – óriási meglepetésre – Okabe Takanobu szerezte meg. A japán elsősége igazi kuriózum, hiszen 39 évesen „nem szokás” ilyen kiemelkedő eredményt elérni. Okabe nem ismeretlen, de legnagyobb eredményeihez több mint egy évtizedet kell visszaugranunk az időben. Tündöklése egybeesik a japán síugrósport sikerkorszakával a kilencvenes éves második felében. Okabe 11 éve diadalmaskodott legutóbb vk-n, akkor a vikersundi repülősáncon nem talált legyőzőre. Olimpiát és világbajnokságot is nyert, előbbit az 1998-as naganói téli játékokon csapatban nagysáncon, utóbbit 1995-ben a kanadai Thunder Bayben normál sáncon. Szokás, hogy minden versenyen megválasztják a „nap emberét”, ezt a címet az adott versenyen önmagához mérten a legjobb produkciót nyújtó versenyző kapja. Nem lehetett vita tárgya, hogy ebben is Okabe nyert. A csak 10. helyen végző Schlierenzauer előnye csökkent a világkupában, de még így is kétszáz ponttal vezet Ammann előtt.

Legfrissebb hírek

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2 perce

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
16 perce

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
56 perce

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
1 órája

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik