Menne is, nem is

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék
Egyre jobb formába lendül Lóránt Péter, a spanyol másodosztályban szereplő Ford Burgos magyar erőcsatára. A légiós sorozatban hetedik meccsén kapott kezdőként lehetőséget, kiszorítva a csapatból az argentin válogatott Diego Lo Grippót.

Nincs oka panaszra mostanában Lóránt Péternek, sőt! A nemcsak a belső posztokon otthonosan mozgó 207 centis kosarasnak jól megy a játék az utóbbi hetekben, bekerült a kezdőcsapatba, s magánéletében is pozitívan alakulnak a dolgai. Persze nem volt ez mindig így, január elején például a Tenerife elleni vereség során egyetlen pontot sem tudott dobni, amit már az edző sem hagyott szó nélkül. Noha Andreu Casadevall egyik kedvence a magyar játékos, a spanyol tréner a meccs után beszélgetésre hívta, és ha nem is dörgedelmes stílusban, de tudatta vele: ennél többet vár tőle. A 23 éves magyar össze is kapta magát, olyannyira, hogy néhány hete már a kezdő biztos tagja, kiszorítva az argentin válogatott Diego Lo Grippót.

„Persze hogy fontos, de ebben a csapatban nincs akkora jelentősége, hogy ki kezd, a négy center ugyanis szinte ugyanannyi időt tölt a pályán” – vette el a történtek élét Lóránt, aki a szezon eddigi részében az átlagban szerzett meccsenkénti kilenc pontjával a negyedik legeredményesebb játékosa együttesének. Ám a Burgos ettől még nem lett élcsapat, jelenleg a nyolcadik helyen áll, holtversenyben a hatodik Axarquiával. Ha a kilencediknél nem végez rosszabb pozícióban, részt vehet a rájátszásban a második feljutó helyért.

„Célunk a playoffba kerülés, s mindenki abban bízik, hogy megyünk egy fordulót, és bejutunk a négyes döntőbe, amelyet Madridban rendeznek. Jó lenne feljutni, de reálisan nézve van jobb csapat a miénknél.”

Főleg az élvonalban, ahonnan menedzsere szerint több klub is érdeklődött honfitársunk iránt.

„Sok élvonalbeli meccset nézek a tévében. Most már két éve a másodosztályban játszom, és úgy látom, meg tudnék felelni az első osztályú követelményeknek. Bátyám intézi az ügyeimet, s ő optimista a váltást illetően. Engem ugyanakkor az sem zavarna, ha maradnék, mert megszerettem a várost, baráti kapcsolatba kerültem néhány csapattársammal, ami nekem nagyon fontos a jó játékhoz, mondhatnám, elengedhetetlen. Carles Marcóval és Raul Menával nagyon összehaverkodtunk, sokat lógunk együtt, mozizunk, vacsorázgatunk vagy kávézóba járunk. Salamancában pedig él valaki, akiért már a szívem is hevesebben ver…” – utalt hölgy ismerősére a magasbedobó. Merthogy másfél hónapja alakulgat egy több mint baráti viszony Gunta Baskóval, a Halcón Avenidánál légióskodó lett bedobóval, akinek csapata az MKB-Euroleasing Sopron euroligás elődöntőbeli ellenfele lesz.

Legfrissebb hírek

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
24 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
24 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
40 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik