Majdnem győztes gól

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.03.09. 01:22
Címkék

A bokasérüléséből felépülő Dzsudzsák Balázs megszerezte hetedik gólját a bajnokságban, ezzel beállította a 2006–2007-es debreceni idényéből származó csúcsát – mégis dúlt-fúlt a Twente elleni meccs után. Okkal. Az előző fordulóban Danijel Pranjic – büntetőből – a 91. percbenlőtte a Heerenveen győztes találatát az eindhoveniek kárára, akik ezúttal a Twente otthonában egészen a 94.

percig nyerésre álltak. Aztán jött az enschedeiek gólgyárosa, Blaise Kufo.

„Életemben először lehettem volna ilyen fontos meccsen a győztes gólt szerző futballista, de nem is ezért vagyok mérges, sokkal inkább azért, ahogyan elrontottuk a végét. Nem értem, miért nem bírtuk elrúgni a francba a labdát a kapunk elől, miközben valamennyien tudtuk, nagyon kell ez a győzelem. Úgy érzem, a legutóbbi két fordulóban hat pontot veszítettünk, ez rettenetes” – panaszkodott az 1–1-re végződő találkozó után a bekapott gól előtt három perccel lecserélt Dzsudzsák Balázs.

Minthogy a Bajnokok Ligájaszereplést érő második helytől kilenc pontra áll a jelenleg ötödik PSV (tavaly ugyanekkor első volt, 13-mal több szerzett ponttal és tízzel kevesebb kapott góllal...), a reális cél már csak az UEFA-kupát váltó Európaligabeli indulás lehet, amihez legalább a negyedik helyen kell végezni. Ám még az is öt pontra van Dzsudzsákéktól.

„A klub hagyományaihoz méltatlan helyezésért kell harcolnunk, hogy legalább az igazán nagy égést elkerüljük” – érzékeltette a szituáció bizarrságát a magyar szélső. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a PSV az 1997–1998 idény óta állandó résztvevője a BL-nek – illetve csak volt.

Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
5 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
8 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
22 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
24 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
39 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
42 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
56 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik