Csellengés helyett

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék

A Hiperaktív Sportegyesület nem klubnak indult, de egyre inkább kinövi magát. Már nemcsak gyermek-, hanem felnőtt versenyzői is vannak, és nemcsak a kisebbeknek, hanem a legnagyobbaknak, válogatott szintű versenyzőknek is rendez viadalt. Úgy kezdődött, hogy két vívó, Partali Csaba és Kun Péter hiperaktív, figyelemzavaros gyerekeknek akarta oktatni a sportágat, az egyesület alelnöke, Rudi Péter megfogalmazása szerint terápiás jelleggel, bár ezt ő is idézőjelbe tette. „Ez egy »agyi« sport, amiben figyelni kell – mondta Rudi Péter. – Egy év lejárta után kiderült, a mindennapos edzéssel gyorsan fejlődnek, fejleszthetők a gyerekek.”

Az újpesti Gyermekház Iskolában a tavalyi Hiper-kupát még csak házi versenynek szánták, de több mint százan indultak. Szombaton tíz órától megkezdődnek az idei küzdelmek párbajtőrben, ’97-es, illetve ’98-as születésű fiúknak és lányoknak.

Az egyesületbe közben már nem csupán az iskola diákjai járnak, és egyáltalán nem csak figyelemzavaros gyerekek. A cél, hogy ne csellengjenek az utcán, ezért a vívás mellett többek között túrázásra, kerékpározásra is hívják őket. Mint az egyesület alelnöke elmondta, ez nem versenyistálló, különösen fontos a jó hangulat. A klubnak már vannak felnőtt versenyzői is, és most akarják jelentősen növelni a létszámot. Az egyesületet felkérték, hogy a jövő hónapban rendezze meg a felnőttek válogatóversenyét.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
37 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
37 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
41 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
53 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
53 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
56 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik