Szerencsére végül nem adta fel a harcot

A debreceni dzsudoka, Ma darász Tamás abban a súlycsoportban (90 kg) szerzett aranyérmet a varsói vk-viadalon, amelyben évek óta nincs nemzetközi szinten is meghatározó versenyzőnk, sőt az elmúlt egy év eredményei alapján készített világranglistán nincs is magyar ebben a kategóriában – míg a vasárnapi győzelemért járó hatvan ponttal Madarász egyből a legjobb húsz környékén találhatja magát.

Hatalmas meglepetést keltett a győzelme, nem nagyon számított rá senki.

Az még hagyján, de saját magamat is megleptem vele – mondta az eddigi legjobb eredményét a 2006-os junior-vb-n elérő, ott ötödikként végző cselgáncsozó.

A verseny előtt mire számított, milyen eredményre lehet képes?

Nem gondolkoztam rajta, sőt a sorsoláson is csak az első ellenfelemet néztem meg. Ismertem a finn srácot, legyőzhetőnek gondoltam, a második ellenfelet, a szlovák Pavol Jurcíkot viszont korábban még edzőtáborban sem tudtam megverni. Szerencsére egy vazarival és egy ipponnal gyorsan túljutottam rajta.

A negyeddöntőben egy klasszist, a spanyol Európa-bajnok David Alarzát győzte le.

Vazarit értem el ellene, majd utána jelezte, hogy fáj a keze, és feladja a meccset. Nem tudom, hogyan alakult volna, ha ő áll jobban, nem is érdekel, örültem a sikernek.

A döntő előtt felszabadult volt, vagy inkább izgult, hogy most már meglegyen az aranyérem is?

Beszéltem a bátyámmal, Attilával, aki nemrégiben hagyta abba a dzsúdót – ő és a csapattársaim is azt mondták, ne elégedjek meg a fináléba kerüléssel. Litván ellenfelemtől egyébként korábban sohasem kaptam ki, s nem akartam, hogy megszakadjon a sorozat. Dobtam rajta egy vazarit, akkor villant be, úristen, meglehet az aranyérem. Kinéztem a táblára, láttam, egy perc húsz másodperc van hátra, vettem egy mély levegőt, és próbáltam kivédekezni a hátralevő időt. Sikerült.

Azt mondta a győzelem után, hogy Varsóban minden sikerült, ami az elmúlt években nem. Az említett junior-vb óta sok nehéz időszakot élt meg?

Rengeteget, az elmúlt év vége felé is holtpontra jutottam. Majdnem abbahagytam a dzsúdót, mert azt éreztem, nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogyan terveztem. Aztán az év végi csapatbajnokságon paksi színekben indultam, jól is ment a versenyzés, és Csősz Imre, akinek a segítségével a paksiakhoz kerültem, Hangyási Lászlóval arról beszélgetett, hogy Laci bácsi lát-e bennem fantáziát, van-e egyáltalán értelme a folytatásnak.

Azóta időnként egy hetet Pakson tölt. Mennyiben más ott edzeni, mint Debrecenben?

A partnerállomány sokkal jobb. Debrecenben csak technikai jellegű dolgokat tudok gyakorolni, Pakson viszont sokkal több versenyzővel lehet

készülni, ráadásul olyan kiválóságok vesznek körül, mint Kovács Antal, Braun Ákos vagy Bor Barna. De szeretnék a jövőben is debreceni igazolású maradni, és úgy készülni időnként Pakson.

Ezzel a sikerrel minden bizonnyal kivívta az Eb-részvétel jogát. Azóta sokat gondol Tbiliszire?

Eszembe jutott már, még ha most szeretném is élvezni a sikert. De amikor az Eb-re gondolok, úgy vagyok vele, ha már ilyen remekül alakult ez a verseny, jó lenne ott is nagyot alakítani, esetleg valamelyik pontszerző helyre odaérni. Nem lesz könnyű, nagyon sok munkára van szükség, és fontos, hogy mentálisan is erős legyek. Világéletemben a koncentrációval volt problémám, de ha úgy léptem szőnyegre, hogy rend volt a fejemben, mindig jól ment. Ezt szeretném állandósítani minden versenyen.