ÖTTUSA Pálvölgyi a kapitány

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.02.28. 23:11
Címkék

Bár az előző olimpiai ciklusban férfi és női szövetségi kapitánya is volt a sportágnak, mostantól megint csak egy lesz: Pálvölgyi Miklós. A férfiak szakvezetői tisztségére ősszel – még az előző elnökség idején – csak ő pályázott, míg a nők élére a honvédos Hicsák Zsolt, Kállai Ákos (a vezetőedző és a szakosztály-igazgató), illetve a fehérvári vívóedző, Korponai István. A szövetség új elnöksége úgy döntött, a két szakág élére a férfiak 2008 előtti kapitányát, Pálvölgyi Miklóst nevezi ki, aki Peking óta egyébként is mindkettőt felügyelte. Hanzély Ákos alelnök elmondta: többek között a fővárosi klubok és a fehérvári Alba Volán közötti egyensúlyt lehet e döntéssel megteremteni. A kapitánynak a következő két hétben kell megneveznie egy-egy szakágvezetőt, aki felügyeli majd a férfi-, illetve a női válogatottat.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
38 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
38 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
42 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
54 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
54 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
57 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik