Szerencsés Ágnes

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

Hétfőn még attól tartot tunk, hogy egy magyarnak el kell búcsúznia az acapulcói női tenisztornán, hiszen éjjel – magyar idő szerint – SzávayÁgnes és Arn Gréta egymással játszott a selejtező utolsó körében a főtáblára kerülésért. A két lány és az élet viszont megoldotta, hogy Szávay és Arn is továbbjusson a legjobb 32 közé.

Szávay 6:1, 4:0-ra vezetett, s addig nem utalt rá szinte semmi, hogy e meccs után végül ő hagyja majd el vesztesen a pályát. Egyetlen megingása volt, az első szettben 5:1-nél, amikor a játszma megnyeréséért szervált, és kétszer is volt adogatáselnyerési lehetősége Arnnak. Aztán mégis az előrébb rangsorolt magyar jutott játszmaelőnyhöz. A folytatásban Szávay kétszer is elvette Arn Gréta adogatását, miközben kétszer megnyerte a sajátját, 4:0-ról viszont utolérte őt ellenfele. De úgy tűnt, hiába: 5:4-nél Szávay Ágnes a mecscsért adogatott, ám Arn megint bréklabdához jutott, és ezúttal nem torpant meg. Innentől ez Arn Gréta előadása lett, 7:5-tel kiegyenlítette szetthátrányát is, a döntő játszmát pedig 6:2-re nyerte meg, s főtáblás lett. De nemcsak ő, ellenfele is: Szávay Ágnes szerencsés vesztesként került mégis tovább.

Arn Gréta lapzártánk után mérkőzőtt meg a romániai Gallovits Edinával. Szávay Ágnes is teniszezett, amíg aludtunk: párosban a cseh Vladimira Uhlirova társaként igyekezett legyőzni egy mexikói párost.

Előtte viszont lejátszotta 1. fordulóbeli egyesmeccsét.

A 16 közé jutásért a fehérorosz Anna Orlik ellen – fogadóként – egymás után három játszmalabdához jutott 5:3-nál, aztán még egyhez, mégis 5:5 lett. De minden hibát helyrehozott, és 7:5-re megnyerte a nyitó szettet tizenöt éves ellenfelével szemben. A másodikban 5:2-re elhúzott a magyar, kétszer is szerválhatott a meccsért, hiába. Aztán 5:5 után megint elvette Orlik adogatását, és harmadszorra már be tudta fejezni a meccset, s győzött 7:5, 7:5-re. Következő ellenfele az olasz Roberta Vinci.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik