Nagyobb volt a különbség

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

Tizenhárom meccses veret lenségi és 389 perces kapott gól nélküli sorozattal veselkedett neki a Roma elleni nyolcaddöntő londoni felvonásának az Arsenal, amely riválisához hasonlóan hazája bajnokságában a Bajnokok Ligáját érő helyért küzd megfeszülve. S minthogy egyik gárda számára sem lesz egyszerű az első négyben végezni, a most zajló BL-sorozat ebből a szempontból különös jelentőséggel bír.

Az Arsenalnak meg a gólszerzés, elvégre a legutóbbi három bajnokiján az öszszes lehetőségét elpuskázta. A kedd esti összecsapás is hasonlóan indult, Nicklas Bendtner, majd az óriási kedvvel játszó Samir Nasri is kecsegtető helyzetben rontott. A rendkívül motivált és a vendégeknél jobban futballozó „ágyúsok” a félidő hajrájában aztán megszerezték a vezetést. A tizenhatosra betörő Robin van Persie-re hátulról csúszott rá Philippe Mexes, aki a labdát egyáltalán nem, a „babát” meg épphogy eltalálta; a büntetőt maga a sértett váltotta gólra, ballal laposan a bal alsó sarokba helyezve a labdát.

A második félidőre késve megérkező (!) Kolo Touré a játékvezető engedélye nélkül lépett pályára, amiért sárga lapot kapott – a rómaiak meg kisvártatva szívrohamot, amikor a megkomponált támadás végén a helyzetkihagyás nagymestere, Bendtner a kapu fölé bikázott. Pedig a továbbjutás szempontjából nem ártott volna legalább az egyik helyzetét értékesítenie, mert akármennyire is ellenfele fölé nőtt az Arsenal, s mutatta meg erejét, az 1–0-s előny nem életbiztosítás Rómában – még ha az olaszok motorja, Daniele De Rossi eltiltása miatt nem is játszhat a visszavágón.

Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
5 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
8 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
22 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
24 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
39 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
42 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
57 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik