Az unió csak közvetíteni akar

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.02.22. 01:41
Címkék

Ha Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke megpróbálja keresztülvinni legutóbbi grandiózus terveit (fizetési sapka bevezetése, az átigazolási díjak maximalizálása), nem számíthat az Európai Unió közvetlen segítségére. Ez derült ki Jan Figelnek, az EU sportkomisszáriusának a Reuters hírügynökségnek adott interjújából.

„Azt gondolom, a sport lényege a fair play, az egyenlőség és a versenyszellem fenntartása. Jótékony hatású lenne, ha a bevételek és a kiadások egyensúlya megmaradna – jelentette ki Figel. – Gyakorlati és jogi szempontból is azt kell mondanom, hogy a futballnak megvannak a szabályozó testületei, az egyik ilyen az UEFA. Ezek alapján azt mondom, az ötlet elbírálása nem bizottságunk dolga.”

Figel ugyanakkor vállalta, hogy a testület szívesen közvetít Platini és a 137 élgárdát tömörítő Európai Klubszövetség (ECA) között. „Nem hinném, hogy közbe kellene avatkozunk, de ha a kompromisszum érdekében a tanácsainkra lesz szükségük, mi készen állunk” – így a politikus.

A négyoldalú egyezségre (a két szervezet mellett az európai labdarúgóligák szövetsége és a profi futballisták érdekvédelmi szervezete is hivatalos lenne a megbeszélésre) törekvő Figel közbenjárására alighanem szükség is lesz, mert Michel Platini ötletével szemben egyelőre nagy az ellenállás. A nagyok nem támogatják, a Premier League odáig merészkedett, hogy „minden európai jogi szabvánnyal ellentétesnek” minősítette, ez pedig sok jót nem ígér. Bár az is igaz, hogy senki sem örül, ha meg akarják kötni a kezét a saját pénze felhasználásával kapcsolatban. Márpedig a francia elnök azt akarja, hogy a klubok bevételük legfeljebb hatvan százalékát fordíthassák fizetésekre és átigazolási díjakra.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
3 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
5 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
30 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
32 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
36 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik