Táncolni már nagyon tud

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

Brazíliából, konkrétan a Corinthianstól érkező hírek szerint március 8-án a Palmeiras elleni presztízsmérkőzésen tér vissza a futballpályára Ronaldo. A 32 esztendős Fenomén tavaly februárban még a Milan játékosaként szenvedett súlyos térdsérülést a Livorno elleni bajnokin, utána meg is műtötték, s eleinte az sem volt biztos, hogy egyáltalán labdába rúghat-e valaha. Nos, Mano Menezes, a brazil állami bajnokság élvonalába visszajutó Cor vezetőedzője úgy tervezi, hogy 15-20 napon belül bedobja a mély vízbe a már a csapattal – természetesen a 9-es mez birtokosaként – készülő kétszeres világbajnok csatárzsenit.

Noha a hazájában (is) óriási népszerűségnek örvendő labdarúgó immár néhány kilóval kevesebb, visszatérése szempontjából aggodalomra adhat okot, hogy a februári eleji orvosi vizsgálat diagnózisa szerint a tavaly megsérült bal lába állítólag harminc százalékkal gyengébb a jobbnál. Annyira persze nem, hogy Ronaldo ne tudjon szórakozni járni. Nemrégiben egy Sao Pauló-i diszkóban tűnt fel, és reggelig dorbézolt – úgyhogy senkit sem ért meglepetésként, amikor a minapi sajtótájékoztatóján megkérte az egybegyűlt újságírókat, hogy a magánéletéről ne kérdezzék.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
25 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
27 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
30 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik